Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

Mellékletek

rendőrségi és államvédelmi szerveink, főképpen vidéken, elsősorban a falusi lakossággal szemben a legutóbbi időkig a törvénytelenségek sorozatát követték el. Száz- és százezrekre megy azoknak a száma, akiket bírósági vagy kihágási eljárás alá vontak és kisebb-nagyobb büntetéssel sújtottak, nem is beszélve a begyűjtés, az adóbehajtás, a kuláklista, a tagosítás terén elkövetett túlkapásokról, visszaélésekről és egyéb zaklatásokról. A lakosságnak az állami szervekkel szembeni elégedetlenségét fokozta az, hogy még az egyébként helyes, szükséges és törvényes intézkedéseket is ridegen, lélektelenül, úgy hajtották végre, hogy megkeserítették a nép életét. Az e téren elkövetett hibák, a törvényesség megrendülése meglazította államiságunk alapját, a két nagy dolgozó osztály együttműködését, a munkásság és a parasztság szövetségét. [...] Gazdaságpolitikánkban új szakaszt volt hivatva nyitni az 1951. december 1-jei párt- és kormányhatározat. Kétségtelen, hogy a háborús gazdálkodás maradványainak, a jegyrendszernek és a forgalmi korlátozásoknak a felszámolása terén komoly lépés volt, de a lakosság hozzá fűzött várakozását, az életszínvonal tartós emelését nem váltotta, nem is válthatta valóra. Az 1951. december 1-jei rendszabályt ahhoz, hogy megfelelő eredményi hozzon, tovább kellett volna fejleszteni, aminek azonban nem volt meg a lehetősége, mégpedig nemcsak, sőt elsősorban nem az 1952. évi rossz termésből adódó objektív nehézségek miatt. Döntően két egymással összefüggő ok miatt volt ez lehetetlen. Először azért, mert túlfeszített, irreális iparfejlesztési terveink, elvonva a mezőgazdaság fejlesztésétől a szükséges beruházásokat, a lakosság életszínvonalának csökkentése irányában hatottak. A másik ok az volt, hogy nem az iparosítás túlzott ütemének és az erre irányuló beruházásoknak a csökkentésével, hanem a mezőgazdasági termelés fokozottabb igénybevételével, a parasztság nagyobb megterhelésével, tehát lényegében az egyik társadalmi osztály helyzetének a másik rovására való könnyítésével próbálkozott a problémát megoldani, mint láttuk, minden reális alap nélkül. Ez nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is káros volt, mert a munkás-paraszt szövetség meglazulását idézte elő. Az 1951. december 1-jei párt- és kormányhatározat továbbfejlesztésével a most tervbe vett gazdasági rendszabályok adnak reális alapot, és teszik lehetővé a vele kapcsolatos elvi és gyakorlati hibák kiküszöbölésével a lakosság életszínvonalának tarlós emelését. A mezőgazdaság terén is súlyos hibák következményeit kell felszámolni. Már szóltam róla, de az elvtársak a határozati javaslatból is láthatják, hogy népgazdasági tervezésünk az ipar túlzott fejlesztésével és az ipari beruházások növelésével egyidejűleg állandóan csökkentette a mezőgazdasági termelés fejlesztésére irányuló beruházásokat. A kérdésnek két oldala van. Az egyik általában az egész mezőgazdasági termelés fejlesztésének csökkentése. Ez élesen rávilágít arra, hogy gazdaságpolitikánk vezető szervei mennyire nem számoltak a szükségletek növekedésével, és hogy a szocializmust valóban a lakosság életszínvonalának csökkenése mellett gondolták megvalósítani. A kérdés másik oldala az egyéni gazdálkodók termelésének elhanyagolása. Beruházásunk adatai, valamint az egyéni szektor felé irányuló gazdasági segítés mértéke azt mutatják, hogy az egyéni gazdálkodók termelésének fejlesztésére gyakorlatilag alig történik valami, annak ellenére, hogy mezőgazdasági termelésünk nagyobb hányadát az egyéni gazdaságok adják, amit semmi körülmények