Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig

meglehetősen költségigényes felállítását is. Mindez együtt a begyűjtési költségek meredek emelkedéséhez vezetett. (Míg 1953-ban a miniszteri meghatalmazotti ill. tanácsi begyűjtési létszám 6.312, béralapja pedig 52 millió forint volt, addig ez a hivatalok felállításával 7.270 főre és 84 millió forintra emelkedett.) Ráadásul az új hivatalok munkája, adatszolgáltatása pontatlan és megbízhatatlan lett. Az admi­nisztráció elviselhetetlen megterhelését jelzi, hogy pl. egyetlen járási begyűjtési hivatal kétnaponta jelentette a községek terménybegyűjtési adatait, ezen túl hetente négy, tíznaponta újabb négy, havonta pedig még további 17 jelentést küldött fel. Ennyi je­lentést - egy átlagos járás 70 községből állt - nem is lehetett pontosan elkészíteni, arról nem is szólva, hogy a jelentések zöme teljesen felesleges volt. 285 Az átszervezések közben természetesen magának a minisztériumnak is változott a szervezete. Ejtsünk erről is néhány szót. A már említett 1954 eleji minisztertanácsi rendelet után az Állat- és Zsírbegyűjtési Igazgatóság, a Sertéstenyésztő- és Hizlaló Igazgatóság mellett a Borbegyűjtési Igazgatóság is az Élelmiszeripari Minisztérium szervezetéhez került, közben viszont a Malomipari Igazgatóság az utóbbi tárcától a Begyűjtési Minisztériumhoz (8 önálló vállalattal és 19 megyei malomipari egyesülés­sel). 286 1954-ben, a Nagy Imre-korszak jegyében a Begyűjtési Minisztériumban panaszirodát is szerveztek, a lakossági észrevételek és javaslatok figyelembevétele érdekében. 287 A begyűjtési tárcán belüli működési zavarokra utal az, hogy 1954. október közepén központi diszpécserszolgálatot kellett szervezni azért, hogy a megyék által felküldött leveleket a szakfőosztályok megkapják, ill. a megyék értesüljenek a mi­nisztériumi intézkedésekről... 288 285. A PM Revizori O. jelentése Szobek András miniszterhez 1956. febr. 24. - Uo. TÜK - 4. t. 286. Tisza József begyűjtési- és Altomáre Iván élelmiszeripari miniszter megállapodása 1954. ápr. 16. ­Uo. Élip. M. TÜK - 1. t. Óriási munkát jelentett egy ilyen átszervezés a tervutasításos rendszerben: hitelek, tervek, dologi eszközök, létszám- és béralapok, nyilvántartások özöne cserélt ilyenkor igen bonyo­lult úton és módon gazdát... 287. Begy. Ért. 1954. 134. 288. A Begyűjtési Minisztérium Felügyeleti Főosztályának feljegyzése 1954. okt. 12. - UMKL-Begy. M. Titk. - 19/5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom