Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig

4. Begyűjtés és árrendszer 1953-56 Említettük már: a begyűjtési rendszert kényszerjellegén túlmenően, igazán paraszt-nyomorítóvá az alkalmazott árrendszer tette. A földadóként, cséplési díjként, vámőrlési árként átadott - nem csekély mennyiségű - terményért pénzt nem látott a parasztság. A kötelező beszolgáltatás fejében leadott cikkekért 1949-ben még a piaci termelői ár mintegy 60%-át, később már csupán annak 1/4-1/7-ét kapta a gazda! (Vö. XII. sz. melléklet.) A beszolgáltatott cikkek ára lényegében stagnált 1949-56 között, miközben a tényleges szabadpiaci árak 3-4-szeresre emelkedtek. A szerződéses ill. állami "szabadfelvásárlási" árak már 1949-52 között meghaladták ugyan valamelyest a beszolgáltatási árakat, ám közelébe sem jutottak a piaci árnak. 1953-54-el a Nagy Imre fémjelezte új szakasz jegyében javultak a szerződéses- és szabadfelvásárlási árak, s ezt az agrárpolitikai kedvezményt (ami kedvezménynek csak 1951-52-höz képest nevezhető), 1955-56-ban az újra erőre kapott balos vezetés sem vonhatta vissza. A kötelező beadási, szerződéses és szabadfelvásárlási ár átlaga számításánál figyelembe vették az egyes értékesítési formákon belül átadott termények mennyiségét is. így az átlagár különösen jól mutatja azt, hogy a parasztság terményeinek zöméért mélyen a piaci alatti árat kapott. 1949 - 51-között az átlagár a beszolgáltatási ill. állami felvásárlási ár között mozgott, 1952-ben (mivel a felvásárlás minimálisra zsugorodott a beszolgáltatás mellett) a két ár lényegében egybeesett (azaz a parasztok a rendkívül alacsony beszolgáltatási árat könyvelhették el átlagárként...), majd az átlagár ismét a beszolgáltatási ill. felvásárlási ár közé emelkedett, de végig nem jutott közelébe a tényleges piaci árnak. Lényegében ugyanezeket az arányokat láthatjuk a burgonya, a napraforgó, a zab, az árpa és a bor esetében is.

204 Érdemes az 1938-as pengő-árakat összevetni az 1949. és 1955. évi forint-árakkal. Ha elfogadjuk a hivatalos 6,35-ös ill. 11,20-as szorzót,

205 azt látjuk, hogy 1949-ben a búzaárnak - ha tartani akarták volna az 1938. évi értéket - 128 Ft/q-ra kellett volna emelkednie, majd 1955-ben pedig 226 Ft/q-ra! Láttuk viszont, hogy 1949-ben ettől a piaci ár is elmaradt, nem is szólva a beszolgáltatási ill. állami felvásárlási árról; 1955ben ugyan a piaci ár magasabb volt, mint 1938-ban, ám tudjuk, hogy ezen az áron csak az adó, a beszolgáltatás és a kötelező állami felvásárlás utáni "felesleget" lehetett értékesíteni; a parasztság zömének ilyen "feleslegei" nemigen voltak. Az 1955. évi beszolgáltatási és állami felvásárlási átlagárak messze voltak az 1938. évitől. Tegyük hozzá: 1938-ban a földadó is kisebb érvágást jelentett, mit 1949-ben vagy 1955-ben. A kukoricánál e számítások jobb, a parasztokra nézve kedvezőbb eredményt adnak. 1949-ben a kukorica ára, átszámítva 1938-as értékre, 74 Ft/q lett volna, s mint láttuk, a szabad ár ennél magasabb volt, míg a beszolgáltatási és állami felvásárlási ár jóval alatta maradt. 1955-ben viszont 131 Ft/q jelentette az 1938-as értéket; a beszolgáltatási ár jóval ez alatt volt, az állami felvásárlási ár pedig jóval felette. A 204. Adattár II. 344.205. Áralakulás... 6.