Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
II. A sztálinizmus mélypontján. A beszolgáltatási rendszer 1948-1953 június
tonságának növelése érdekében - 900 községben volt teljesen áttekinthetetlen és pontatlan a nyilvántartás. Azt is le kell szögeznünk, hogy az apparátus - leszámítva az említett 1953 nyara - 1954 vége közti időszakot - tudatosan törekedett csak az állami-szövetkezeti szektor földterületeinek viszonylag pontos regisztrálására, az egyéniek területeit igyekezett homályban hagyni, hiszen ez felelt meg az agrárpolitika céljainak. Mindezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy 1957-ben az FM Földbirtokpolitikai Főosztálya kollégiumi jelentésében arról számolt be, hogy az 1957: 10. tvr alapján a földek tulajdoni és használati viszonyainak rendezése során a minisztériumnak mintegy 6.000 beadványt és 5.500 küldöttségi panaszt, kérelmet kellett elintéznie. Mindössze 294 olyan községet találtak, ahol nem volt szükség rendezésre, ezzel szemben 2.969 községnél hatósági rendezést igényelt a helyzet. 30 ezer személy részesült kártalanításban, "felajánlott", ill. elhagyott földjét 31 ezer személy kapta vissza (ugyanakkor tartalékföldek "hiányában" a földvisszaadást kérők kb. 50%-a nem részesülhetett kártalanításban). Gazdátlan volt 600 ezer kh, melyet állami tartalékföldként bérbe kellett adni. Az eljárás során az is megállapítást nyert, hogy számos esetben állami gazdaságok, ill. téesz-ek használtak éveken át olyan területeket, melyek telekkönyvileg még a régi tulajdonosok nevén szerepeltek. 193 A földnyilvántartás fenti problémáit azért ecseteltük kissé hosszadalmasan, hogy érzékeltessük: az amúgy is sok gonddal-bajjal küszködő tervezés, tervlebontás a begyűjtés vonalán mennyire labilis alapokon nyugodott. 194 A beszolgáltatási kötelezettség kirovásánál a termőterület mellett alapvető jelentősége volt a föld kataszteri tiszta jövedelemértékének is. Itt is komoly - és 1956-ig megoldhatatlannak bizonyuló - anomáliák jelentkeztek. Mindenekelőtt az, hogy a földek aranykorona értékét még az 1875: VII. tc. ill. az 1909: V. tc. alapján, az akkori kereskedelmi, közlekedési, piaci viszonyok figyelembevételével állapították meg, esetenként osztályszempontok által is befolyásoltan. (A nagybirtokok aranykorona-értéke általában kisebb volt, mint a hasonló adottságú paraszti földeké.) A bécsi piac közelsége pl. egyértelműen értéknövelő tényező volt. E szempontok 1945 után nyilván elavultak voltak, a helyzet tökéletesen megváltozott. Az aranykorona-értékek azonban változatlanul maradtak, mivel a számos egyéb feladattal birkózó közigazgatás képtelen volt a lényegi korrekcióra s a vezetés sem tekintette kiemelt feladatnak. így azonban pl. a nyugat-magyarországi területek parasztsága igen előnytelen helyzetbe jutott: Bécs közelsége miatt földjeik két-háromszoros értékkel lettek annak idején nyilvántartásba véve, s ennek megfelelően jóval magasabb adó és beszolgáltatási kategóriába kerültek, mint a hasonló termelési adottságú - mondjuk nyírségi - parasztok -, jóllehet a bécsi értékesítés enyhén szólva akadályokba ütközött, sok más akadály mellett a vasfüggönybe bizonyosan. Természetesen temérdek volt a panasz, ám a begyűjtési 193. 45/1957. (nov. 9.) sz. FM kollégiumi határozat. - UMKL- FM Koll. 1957. nov. 9. 194. Általában a földnyilvántartásról: Javaslat a begyűjtés egyes szervezeti kérdéseiről 1953. jan. - Uo. Begy. M. Titk. - 22/1/1953.; Feljegyzés Tisza József miniszter részére 1953. nov. 18. - Uo. - Ellen. O. - 3/40379.; Feljegyzés Szobek András miniszter részére a mezőgazdasági árszabályozás problémáiról 1954. szept. 21. - Uo. - Titk. - 13/1954. - M/396.; 3098/1955. Mt sz. h. - Uo. - TÜK - 8/0010/115.; a Begyűjtési Minisztérium kollégiumi határozatai 1956. máj. 14. - Uo. - 11. d.
