Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
II. A sztálinizmus mélypontján. A beszolgáltatási rendszer 1948-1953 június
optimista és íróasztalnál fogalmazott termelési tervekhez. A magyar mezőgazdaság ekkor - rendkívül alacsony technikai ellátottsága okán - teljesen az időjárástól függött, ennek negatív hatásait minimális mértékben sem volt képes ellensúlyozni. Az 1953-ra érvényes rendelkezés a termelőszövetkezetek terménybeszolgáltatási kötelezettségét átlagosan kb. 30%-kal megemelte (a gyenge feltételek közt gazdálkodókét csökkentette, a jobbakét jelentősen megemelte), ugyanakkor állatbeadási normájukat erőteljesen mérsékelte (holdanként 17-ről 7,7 kg-ra); a parasztság esetében a 20 kh-nál nagyobb birtoknál a terménybeszolgáltatás - a kulákoknál is változatlan maradt (e kategóriák ugyanis már egyszerűen nem voltak tovább terhelhetők), ugyanakkor a szegényparasztság normái 20-180, a középparasztságé 10-30%-al növekedtek. A 180%-os emelést a tehenet nem tartó, csak 1 kh szántóval rendelkező törpegazdaságoknak kellett elszenvedniük. Az állatbeadás párhuzamosan a dolgozó parasztságnál 10-70%-kal, a kulákoknál is kb. 60 - 70%-al mérséklődött. A tejbeszolgáltatás lényegében változatlan maradt. A szövetkezeteknél azonban új rendszert vezettek be, mellyel ösztökélni kívánták a nagyüzemeket az állattartásra: náluk holdanként vetették ki a kötelezettséget (16-31 l-t évente és holdanként). A téesz-ek tejbeszolgáltatási terhe akkor volt azonos az 1952. évivel, ha földjük minden 20 kh-jára l-l tehén jutott. Ennél nagyobb állatsűrűség esetén a többlet tej a téesz szabad rendelkezésére maradt, azaz jobb áron lehetett értékesíteni. 111 A baromfi- és tojásbeadási kötelezettség a téesz-eknél kb. 20%-kal csökkent, míg az egyéni gazdáknál 15%-kal emelkedett. A borbeszolgáltatás általánosan kevesbedett 10-20%-kal. 112 Összességében a 20 kh feletti gazdák terhelése valamelyest - mintegy 10%-kal csökkent, a kis- és középparasztságé 5-30%-kal növekedett. A begyűjtés irányítói világosan látták, hogy az így kialakított begyűjtési terv végrehajthatatlan. A jó termésű 1951-52-es gazdasági évben a tényleges összbegyűjtés 656.018 búzavagon volt; ezzel szemben az 1952/53-as tervszám 828.645 búzavagon lett... - igaz, 1952 októberében a Begyűjtési Minisztérium már jelezte: a várható teljesítés csak 679.545 búzavagon lesz. A rendszeren mégsem változtattak: a korszak tervezési alapelve a tervszámok folytonos és jelentős emelése volt, amit a mezőgazdaságban a termelő alapok igen hiányos fejlesztése egyáltalán nem támasztott alá. A feszítési politika azonban kiválóan alkalmas volt az agrártermelők kemény prés alatt tartásává, s ennek remélt eredményeként az egyéni gazdaságok gyors ütemű önfelszámolásának gyorsítására. Mindez természetesen súlyos közellátási helyzetet idézett elő, hiszen a kieső árutermelő, jómódú parasztság és az egyre kisebb számú és földterületű kisárutermelő közép-, kisparasztság termelését az állami és szövetkezeti 111. A nagyüzemek ösztökélése meglehetősen időszerű volt: az állami gazdaságok szántóterülete 1949-53 közt 11-szeres, a téesz-eké 25-szörös lett, ugyanakkor állományuk sertésből csak 3-, ill. 9-szeres, marhából pedig 4-, ill. 8 szoros volt! Az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek kedvezményeit nem élvező egyéni gazdaságok még mindig előbbre álltak e téren: szántóterületük 1949-53 közt felére zuhant, de sertésből csak 1/3-al, marhából pedig csak 1/4-el csökkent az állományuk. (Stat. Évk. 1949 - 55. 154., 185. - Vö. VIII/a-b. melléklet.) A kulákokat egyébként állattartási kötelezettség is szorította: 2,5 kh után 1 ún. "számosállatot" kellett tartaniok s ezen belül 10 holdanként legalább 1 tehenet és anyakocát. Kulák állatot csak akkor adhatott el, ha állománya nem esett az előírt szint alá... (90/1952. Mt. sz. r. - MK 72., okt. 2.) 112. Az 1953. évi begyűjtési rendelet: 1952: 26. tvr - MK87. (dec. 31.)
