Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

II. A sztálinizmus mélypontján. A beszolgáltatási rendszer 1948-1953 június

szövetkezetek sem érték el az egyéni gazdaságok átlagát. A nagyüzemek eredményei csak a kenyérgabonánál, ill. a sertéstenyésztésnél mutatták a nagyüzemi gazdálkodás előnyének még igen kezdeti jeleit. (A termésátlagok szektorális megoszlásához IV/b. melléklet.) A hústermelés terén csak a sertéshús-termelési adatok haladták meg tartósan az 1934-38 közti adatot: a marhahús-termelés 1950-ben elérte azt, de 1951 már katasztrofális visszaesést hozott, s csak 1956-ra sikerült a háború előtti szintet elérni. A tejtermelés végig alatta maradt az 1934-38-as nívónak. A nagyüzemek gazdálkodásának súlyos gondjaira utal jelzésként - nem beszélve most a gyenge munkafegyelmi helyzetről - az, hogy az egy kh-ra jutó műtrágya mennyiség rohamosan csökkent 1949-53 közt (az egyéni gazdaságok nem részesültek műtrágya kiutalásban): az állami gazdaságoknál egy kh-ra 1949-ben 337 kg, 1953-ban 104 kg, a termelőszövetkezeteknél ugyanabban a két évben egy-egy kh-ra 248, ill. 29 (!) kg jutott.

86 Az egészében stagnáló, az egyéni gazdaságoknál süllyedő termelőképességet a begyűjtési rendszer alakítói nem vették figyelembe. A gazdaságpolitika egyre türelmetlenebbül törekedett a mezőgazdasági termés mind nagyobb hányadának központi készletezésére, mivel növekvő ipari és alkalmazotti népességet kellett ellátnia,

87 s az iparosításhoz nélkülözhetetlen agrárexportot is fokozni kívánta. A mezőgazdaságra súlyosodó terhek ezen túl egybevágtak a politikai céllal is: előbb a kulákok, majd a közép-, sőt kisparasztok jövedelmének korlátozásával, a termelési kedv csökkentésével, az egyéni paraszti életformától való elidegenítéssel kívánták gyorsítani a kollektivizálás, ill. a paraszti magántulajdon államosításának ütemét. Mivel azonban mint már utaltunk rá - az állami és szövetkezeti nagyüzemek állami támogatás híján, elégtelen eszközellátottság mellett nem voltak képesek a kieső magántermelést kellő szinten pótolni, a mezőgazdasággal szembeni állami elvárások irreálisak voltak. Elvonó jellegű agrárpolitika, erőszakos kollektivizálás és gyengén ellátott nagyüzemek mellett nem lehetséges a hagyományos értelemben vett árutermelés növekedése márpedig a tervezés (papíron) ezzel számolt: gyakorlatilag kikényszerített, sokszor a termelők gazdasági és háztartási szükségletének rovására menő, ill. a bővített újratermelést lehetetlenné tevő, igen alacsony szintű "árutermelés" valósult meg. A beszolgáltatási kötelezettség tehát tovább növekedett. 1950-51-re 5 kh felett minden birtokkategóriánál felemelték a szorzókulcsot, amellyel a földadó mennyiségét kellett felszorozni (a szorzat és a földadó különbsége volt - mint már láttuk - a szorosan vett beszolgáltatási alapkötelezettség). 86. Stat. Évk. 1949-55. 182. A mezőgazdaság összes termeléséhez: Stat. Évk. 1956. 115. Termésátlagok, vetésterület szektorok szerint: Adattár I. 168-, 238.- (Vö. IV/a-b. sz. melléklet). 87. A gyáriparban foglalkoztatottak száma 1949 - 53 közt 520 ezerről 889 ezerre növekedett. (Stat. Évk. 1949-55. 88.) Ugyanakkor a mezőgazdasági aktív keresők száma az összes keresőkhöz képest 55%-ról 44re zuhant.