Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

II. szekció: Paraszti terhek - paraszti ellenállás és ékdekképviselet 1944-45-ig

politikai magatartást mutat az, hogy pl. a munkálatokat a cenzúra tiltása ellenére kinyomatják. A két rendszabás szerkezete nagyjából egyezik: először az alispán teendőit, majd a másodalispán jogkörét tisztázzák, ezt követik a jegyzői hivatalról az egyes tisztségviselőkről, az orvosokról, várnagyról írottak. Az 1846-osban olvasható, hogy a szolgabíráknak, mint közigazgatási személyeknek a községekben legfontosabb munkatársaik a jegyzők voltak, akiknek segítségével a helységek kiskönyveikbe bevezették a körleveleket, majd ldhirdették azokat. (A levelezés mellett egyéb nyilvántartásokat is vezettek.) Ez az a hivatalos utalás, ami a currentális könyvekről olvasható. Az előző jogszabályban ez még nincs benne, de szokásban lehetett, hiszen az általam említett könyvnek se eleje, se a vége nincs meg, tehát már vezethették korábban is; 1840 decemberig mindenesetre visszamenőleg olvashatók a legfontosabb rendeletek, végzések stb. Ezeket a korábbi határozatokat például járási beosztást, tisztújítást 1840-ből annak ellenére megtaláljuk, hogy a dátumozás a könyv címlapjára 1842-t jegyzett. Maga a könyv nem is kicsi, bár pontosan fele annak a méretnek, ami a közgyűlések jegyzőkönyveiként volt szokásban. A maga másfélszáz oldal körüli vastagságánál pedig lényegesebb, hogy mit ölel fel. (A bőrkötése múlt századi, de nem tudni pontosan, hogy mikor készült, és azt sem sikerült megfejtenem, hogy miért épp 1849januárjában, a hadi törvényszék leírásának megszakításával fejeződött be.) Hiányzik a források közül a vele párhuzamosan vezetett, és a körlevelekből, közönséges tudósításokból ismert adózási kiskönyv, amit viszont a községi főbírónak, bírónak volt kötelessége vezetni. A fentiek, valamint az itt bemutatandó jegyzőkönyv azonban jól mutatja, hogy milyen ügyekkel is kellett foglalkozniuk a községeknek. Ez alól nem volt okom Gégényt kivételnek tekinteni, de amikor azt kerestem, vajon mennyi utalást találok belső, községi ügyekre, rá kellett döbbennem, hogy magára a községre nem ad túl sok információt. A könyvben az alábbi címmel kerültek be leggyakrabban bejegyzések: közönséges értesítés, közönséges tudósítás, ami legtöbbször valóban nem volt más, mint az adóhátralékról, az adószedésről való megemlékezés, figyelmeztetés. Erdekesebbek és változatosabbak a körlevelek, amelyekben 1848 előtt és a forradalom idején eltérő tartalommal találkozunk. A reformkor pezsdülését elárulják félmondatok, megjegyzések, de a leggyakoribbak a határbejárás szükségességéről, út- és hídjavításról szóló, a fuvarozást ütemező, valamint a napidíjakat közlő bejegyzések, valamint a körözések. Ezek lehettek személyre szólóak, így betyárokról, de hűtlen elhagyókról, szökött rabokról is, akiknek (ha tudták) megadták személyleírását, utolsó ismert tartózkodási helyét. Az elbitangolt és