Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

az ország ellátása volt a célja, hanem ideológiai vetülete is volt: kiélezni az osztályharcot a falun, felszámolni az ellenségnek vélt, úgynevezett „kulák" elemeket és így biztosítani a földművelés, a falu „szocialista" arculatát. Mindezeket azután tetőzte 1948 után az Informbüró elleni harc. A hírhedt Goli Ótok a jugoszláviai történészek többségének véleménye szerint is az akkori Európa legszörnyűbb büntetőtábora volt, függetlenül attól, hogy a Szovjetunióban még a sztálini táborok is fennállottak. Mindezek miatt a jugoszláv történetírás úgyszólván adósa e kor objektív és tudományos feldolgozásának. E kor érzékeny kérdéseihez eddig főleg irodalmárok és publicisták nyúltak. Más a helyzet az 1953 utáni időszakra vonatkozólag. Ez a kor Jugoszláviában már az önigazgató szocialista társadalom kiépítésének kísérlete, amely - mint tudjuk - éppolyan utópiának bizonyult, mint a központi irányítású szocialista társadalom megteremtése. Ami az 1948 utáni kibontakozó paraszti ellenállást illeti, beszámolómban főleg a Vajdaságra szorítkozom, elsősorban azért, mert a kötelező beszolgáltatás terhei az ország éléskamrájának tekintett tartománybanjutottak a legdrasztikusabban kifejezésre, másodsorban pedig a paraszti ellenállásra vonatkozó, egyébként is szűkös levéltári adatok is erre a térségre vonatkoztak. A háború befejezése után az új „néphatalom" előtt felmerült a kérdés, hogyan lássa el a lakosságot és a néphadsereget élelemmel és mezőgazdasági nyersanyaggal. Az ország egyes részein, de különösen a terméketlen területeken az éhség veszélye is fenyegetett. Az agrárreformra és kolonizációra vonatkozó 1945 augusztusi törvény a magántulajdonban levő földmaximum nagyságát 25 hektárban állapította meg. A Vajdaságba kb. negyedmillió új telepes érkezett. Ezek túlnyomó többsége családonként 5-től 8 hektárig terjedő földet kapott, a családtagok számától függően. Óriási többségük a „passzív" (=terméketlen) területekről származott, ahol addig főleg állattenyésztésből éltek. így termelési eredményeik - főleg kezdetben - enyhén szólva is igen mérsékeltek voltak. Ezt azért is fontosnak tartjuk kiemelni, mert főleg az állampolgárságuktól megfosztott vajdasági németség földjeit kapták meg, akik - mint ismeretes - szorgalmas és jó földművelők voltak. Különben is az agrárreform következtében a földbirtokok felaprózódtak, mivel a maximumot 25 hektárban szabták meg. A korszerű agrotechnikai, megművelési eljárásokat sem lehetett így alkalmazni; erre a feltételek különben sem voltak meg. A mezőgazdasági termelés ezért a háború első éveiben, de azután is érezhetően visszaesett. A megművelhető földterületek túlnyomó többségükben magánkézben voltak, az állami birtokok csak egy csöppet jelentettek a tengerben, a termelő parasztszövetkezetek