Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

I. AZ 1848 ELŐTTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAKFORRÁSAIRÓL

Gajáry István Fontos forrásanyagra hívja föl Vári András és a, kollégák figyelmét, amely néhány évvel ezelőtt került a Fővárosi Levéltár birtokába, mikrofilm másolatban. Ez az óbudai zsidó hitközség anyagának kb. 10 doboznyi (mintegy 10000 lapnyi) töredéke. A kutatást az nehezíti meg, hogy az anyag túlnyomó része héber-jiddis nyelvű, A Zsidó Múzeum munkatársai készítettek róla magyar nyelvű regesztákat; kérdés, hogy ez milyen esetben elégít ki kutatási igényt. Az iratanyag sok levelet, hitközségi, templomi hirdetményt, házalásra vonatkozó uralkodói és helyi rendeletet tartalmaz. Kifejezetten a házalókhoz kapcsolható forrás az az 1842-es budai lélekösszeírás, amely mintegy 1000 Budán lakó zsidó személyt tartalmaz. Ez minden esetben feltünteti a házaló kereskedői tevékenységet, sőt néhol azt is, kik, milyen áruval kereskedtek (azon keveseknél, akik valamilyen termékre specializálódtak). Gajáry I. utalt még Szili F. azon véleményére is, hogy az ingatlan nem jelent biztos megélhetést. Az ingatlan biztos jövedelemforrás, ha birtokosa iparos vagy kereskedő. Budai iparosok viszonylag nagykiterjedésű szőlőterületekkel rendelkeztek, amelyek jövedelmüket jócskán gyarapították, annak ellenére, hogy csak háttér-jövedelemforrásként funkcionáltak. Oltvai Ferenc Néhány megjegyzést fűz a zsidó kereskedelem kérdéséhez. Hol telepedtek le a zsidók? Az Alföldön főként a mezővárosokban, püspöki székhelyeken. A Csanád megyei Makón a zsidóknak külön "községe" volt, amely a városi tanácstól nem függött, csak a püspöktől, mint földesúrtól. Miből éltek a megyében élő zsidó kereskedők, akiknek száma a XVIII. sz. végén megközelítette az 1500 főt? Kocsmabérletekből, bőrkereskedésből. A megye 9 úrbéres községéből 6 kamarai birtok volt. 50-60 kocsmája, italmérése volt itt a kamarának, amelyeket zsidóknak árendált. Vörös Károly A görögök visszaszorulásában nagy szerepe volt annak, hogy felhalmozott pénzük jelentős részét visszavitték a török birodalomba. A XVIII. sz. végén a kormányzat több kísérletet tett e tőkekiáramlás megakadályozására. A reformkor idején aztán a cörög kereskedők jórésze - kivéve a magyar rendi társadalomba már korábban beépült, földbirtokkal, nemességgel rendelkező vékony réteget - visszatért a Balkánra. Mi volt ezzel szemben a zsidók szerepe? Míg a görögök kivitték a tőkét, a zsidók behozták Magyarországra. Természetesen nem elsősorban a szegény galíciai, ukrajnai zsidókról van szó. A Csehország és Ausztria felől jövő zsidók itt az érdekesek. A XVIII. sz. vége felé nagyobb mennyiségű pénzt behozó zsidók a gazdásági élet azon területét vették birtokukba, amely érdektelen volt a hagyományos városi kereskedőréteg számára: a szemestermények kereskedelmét. Ezzel a szabad királyi városok polgársága nem foglalkozott. Igen érdekes, hogy a polgárság állandóan panaszkodott a zsidó házaló kereskedőkre, de a zsidó terménykereskedőkre nem. Utóbbiak a nagybirtokosok terményközvetítőiként élve a nagybirtok összes nemesi előjogával, vám- és szállítási kedvezményeivel, értékesítették az arisztokrata családok terményeit. Ebből jelentős tőkét lehetett fölhalmozni. A reformkorszak nagy tőkefelhalmozásainak jelentős része ezen réteg különböző üzleti befektetéseiből (Hengermalom, Lánchíd, Duna Gőzhajózási Társaság) származott. A tőkebehozatalon kívül megemlíti Vörös Károly a munka behozatalát a gazdasági élet olyan terüle-