Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

I. AZ 1848 ELŐTTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAKFORRÁSAIRÓL

ra, hanem az ország más levéltáraira is jellemző volt. A XVII. sz. végi XVIII. sz. eleji becslések forrásértékéhez hozzáfűzi: tapasztalata szerint abban az időben kevés volt a megfelelő képzettségű becslőbiztos. Ezért a tanácsi tisztviselők mesterembereket kértek föl a becslésekre. Elhívtak pl. egy ácsmestert, aki mindenféle famunkát és nyersanyagot fölbecsült. Mindez ácsmunkák címen szerepel a leltárban, s ez félrevezető lehet. A természetben kiadott - átvett dolgok nagyon sokszor hiányoznak a leltárakból, esetleg csak értékük szerepel ott. Szili Ferenc korreferátumához. A görögök XVIII. sz-i visszaszorulásánál figyelembe kell venni, hogy a DK-ről bevándorolt lakosság általában visszaszorul ebben a században. Vitatkozik azzal a megállapítással, hogy a zsidó kereskedők számára előnyös volt az, hogy nem tudtak ingatlant vásárolni. Hiszen a kereskedői ingatlanszerzés a töke egyfajta biztosítását jelentette a mindenkori inflációval szemben. Gajáry István Megköszöni a kiegészítést. Az általa vizsgált és bemutatott időszak a XVIII. sz. utolsó másfél évtizede. Ez azokra a vizsgálatokra, és számításokra vonatkozik, amelyekben a kis- és nagykorú örökösök megoszlását rögzítette. Szerinte is természetes, hogy az iratsorozatok kialakításának módjában nagy szerepe volt a korabeli levéltárosoknak. Igazat ad abban is Dóka Klárának, hogy a becsléseket mesteremberekkel végeztették el, különösen a problémás esetekben, amikor a tanácsi tisztviselők nem tudták a felértékelést elvégezni. Neki is az a tapasztalata, hogy ácsmunka alatt sokkal többet értettek, mint ahogy mi azt gondolnánk. Az ácsokkal becsültették föl a beépített faanyagokon kívül az ingatlan asztalos- és üvegesnunkáit is. A kőművesek becsülték föl a kőfaragó és bádogosmunkákat is. Mindezekhez még hozzászámolták a telekárat és így alakult ki egy-egy házingatlan becsértéke. A szőlők fölértékelésénél ellenben nagy zűrzavar volt. Az értékelés itt rendkívül bizonytalan. A mesterek által végzett házfelértékelések elvben tényleges bekerülési értéket mutatnak, amitől a valóságos forgalmi érték fel- vagy le, esetenként jelentősen is eltér. Ennek oka még nem tisztázott. Szili Ferenc Egyetért Dóka Klára azon kijelentésével, hogy az ingatlanvásárlás biztosabb megélhetést jelentett. De -sikeres vállalkozással szemben- lényegesen kevesebb jövedelmet - teszi hozzá. A kereskedelmi vállalkozás jóval nagyobb kockázattal járt, ugyanakkor nagyobb haszonnal is. A zsidóság ugyanis a különböző adónemek alól ki tudott bújni. Míg az uradalmak, parasztság, polgárság tiszta jövedelmét ki tudták mutatni, éppen az ingatlanok segítségével, addig a zsidóság, ingatlanja nem lévén, tőkéjét el tudta bújtatni és így nem annak megfelelően adózott. Ebben az időszakban általában gazdagodás, felemelkedés jellemzi a zsidókat. Az 1840-es években már vásároltak ingatlanokat is. Szili F. kifejtette azon gyanúját, hogy a zsidók az ellenük hozott diszkriminációkon (amelyek ellen folyamatosan panasszal éltek) gyakran átléptek. Ezért hoztak ellenük újra meg újra - gyakran az előző években kiadottakat megismételve - rendeleteket. Bár az 1840-es években és azután a zsidók birtokvásárlásokra is törekedtek, fő céljuk az ipari és banktőke megteremtése és gyarapítása volt.