Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)
V. A DEMOGRÁFIAI KUTATÁSOK FŐBB FORRÁSAIRÓL
sokkal inkább a statisztikai adatokból kiszűrhető reális trendek hátterének, valóságának vonatkozásában remélhet az ember némi támpontokat találni a vizsgált régió közigazgatási és nemzetiségpolitikai forrásaiban. Visszautalva a statisztikai adatokból kiszűrhető alapvető migrációs tényekre, a szlovák régió esetében mindenekelőtt a központi magyar régióba való, közéi félmilliós nagyságrendű végleges leköltözést, az 50-150 ezres nagyságrendű idénymunkásra való levándorlást; a régióba, különösen annak városaiba való beköltözés jellegét és forrásait, köztük a megközelítően félszázezres magyar hivatali-értelmiségi-gazdasági migrációt kell szem előtt tartanunk. 6 A migráció és a -kivált idegen nyelvi környezetben, tehát egy másik nemzetiségi régióban legtöbbször egy generáción belül lezajlott- nyelvcsere tényét a jelenlevő népesség nyelvismeretét kimutató népszámlálási táblák segítségével ellenőrizhetjük. 1910ben közel 300 ezerre tehető azoknak a száma, akik magyar anyanyelvűeknek vallották magukat, de beszéltek szlovákul is, és a szlovák régión kívül éltek. Elsősorban Pest megyében (60 ezer), Budapesten (53 ezer) magyarosodott gyorsan és nagy tömegben a levándorolt szlovákság. 7 A budapesti és főváros környéki asszimilációs-akulturációs folyamatról viszonylag sok forrás, feldolgozás áll rendelkezésünkre. A szlovák nemzeti mozgalom központi és személyi irategyütteseiben csekély az erre vonatkozó iratok száma. Egyedül a szlovák mozgalom központjának kiépítésére vonatkozó belső viták, illetve a népszámlálások nemzetiségi bírálatai hoztak felszínre jórészt illusztratív értékű nemzetiségstatisztikai, szociológiai és szociográfiai adatokat, de ezek csupán egy-két vonatkozásban nyújtanak értékes kiegészítést az említett feldolgozásokhoz képest. Mindenekelőtt jól érzékeltetik a 18. századi szlovák települések "előőrs"-, illetve "bázis"-szerepét, kivált a fővároshoz közeli községek (Cinkota, Csömör) esetében. Másrészt a fővárosi szlovákság egyleti-szervezeti tevékenységének dokumentumai az asszimilációval ellentétes öntudatosodási fo9 lyamat nyomait is kimutatják. A szlovák régió 10 szlovák többségű és 6 szlovák jellegű vármegyéje közül 1910-ben nem akadt egy sem, amelynek vándorlási mérlege pozitív lett volna. Ezt az északkeleti Sáros, Szepes, •f
