Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

V. A DEMOGRÁFIAI KUTATÁSOK FŐBB FORRÁSAIRÓL

viszont az ábrákhoz és fényképekhez hasonlóan elsősorban nem bizonyíték- és érv, hanem illusztráció szerepet szánnak a demográfia számadatainak. Anthony Wrigley több nyelvre lefordított műve, mely jó bevezetőt nyújt a történeti demográfia módszereibe és szemléletébe, 1973-ban magyarul is megjelent, de ellentétben a divatos francia történeti munkákkal, melyeket a belvárosi közönség szétkapkodott, ez a kötet az 50 %-os árleszállítás süllyesztőjében tűnt el. A történeti demográfiai témák a konferenciákon általában a "C" vagy "kerekasztal" rangsorba, illetve a távozás előtti félnapra kerülnek és ritkán fordul elő az, hogy a szervezőknek az előadók bőségével, illetve a terem férőhelyhiányával kell küszködniük. Talán még nagyobb bajnak érzem azt, hogy a történeti demográfia területén olyan fokon dúl -a nem jó értelemben vett- amatőrizmus, mint a századforduló magyar gazdaságtörténetírásában. Ha kedve vagy helyi monográfia-írási kötelezettségei arra viszik, akkor boldog-boldogtalan nekiáll történeti demográfiával foglalkozni és ír termékenységről, halandóságról, élettartamról, népesedési struktúráról anélkül, hogy e fogalmakat világosan értené, mutatóit ismerné, forrásait statisztikailag szakszerűen feldolgozná, illetőleg történeti eszmefuttatásokat végez olyan statisztikus vagy demográfus, aki a jobbágyot a zsellértől, az urbáriumot a lélekösszeírástól, a biológiai családot az adózó háztartástól nem képes megkülönböztetni. (Félreértések elkerülése végett: a jelzett amatőrizmus nem kötődik a vidéki szerzőséghez!) Nem mentség, csak magyarázat, hogy a ténylegesen ma történeti demográfiával foglalkozók mindannyian -beleértve jómagamat is- autodidakták, sőt jelentős részük sem demográfiai sem gazdaság- és társadalomtörténeti stúdiumokat nem folytatott, hanem jogászként, statisztikusként, szociológusként, politikatörténészként kezdte pályáját. Ráadásul mindenki magányosan dolgozik, holott ha valahol nagyon nagy szükség lenne több kutató együttműködésére, akkor e területek egyike biztosan a történeti demográfia. Az egyetlen csoportos létezés, az egyetlen "műhely" lehetősége, mely a KSH-ban adódott, az elmúlt években úgy ment tönkre személyi okok miatt, hogy voltaképpen teljesen ki sem tudott alakulni. Csak félbenmaradt anyaggyűjtések és munkatorzók őrzik emlékét. Úgy látszik, bele kell nyugodnunk abba, hogy hiába vettünk valamit