Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL

7,1 tiszttartója stb.- sok évtizedes hűséges szolgálatai jutalmazásaként, nyugalomba vonulásakor egy szép házat és a hozzá tartozó fél-, egész- vagy ennél is nagyobb telekhányadnak megfelelő szántófölddel, réttel mint tartozékkal ellátott fundust adományozott alkalmazottja ill. annak özvegye élete végéig, természetesen robotmentesen, sokszor az illető helységben szokásos jobbágyi cenzus részleges vagy teljes elengedése mellett, néha a terményjáradék alól is mentességet adva. A másik, sokkal gyakoribb eset az volt, hogy a földesúr jobbágytelkei egy részét birtoktalan nemeseknek, armalistáknak adta használatba. A paraszti életmódú "kisnemes" a korabeli joggyakorlat szerint a letelepedés előtt bizonyos pénzösszeget fizetett, mint "kölcsönt" a földesúrnak, aki viszont a telek hasznát mint "zálogot" bocsátotta az armalista kezére. Az ilyen inscriptio teljesen általános volt a mezővárosokban, a "kisnemesek" általában a többi contractualista nem nemessel azonos terheket -cenzust, kilencedet vagy hetedet stb.szolgáltak. Az inscriptio ugyanakkor jelentősen különbözött a két birtokos nemes között számtalan esetben kötött haszonbérleti szerződésektől (arendatio), mert a földesúr bármelyik évben felmondhatta; elég volt, ha a kölcsön összeget -néhányszáz forintot- valamint az inscriptionalista által tett beruházásokat (építkezéseket, irtásokat, meliorációkat) megfizette. Emellett az inscriptionalisták szerződéseikben általában eleve lemondtak a regálék külön élvezetéről, ami a birtokos nemesek zálogügyletei esetében természetszerűleg átszállt az árendásra. d./ A negyedik forma a privilégium volt. A feudális kiváltságok teljességét természetesen csak a nemesek mondhatták a magukénak. A nemesi előjogok közé tartozott a kizárólagos birtokbirhatás (1840-ig), a jobbágyi adók és szolgáltatások alól való teljes mentesség és az az elv, hogy a nemes ember felett kizárólag a törvényesen megkoronázott király gyakorolhatott hatalmat. Kiváltságokat azonban nem csupán egyes személyek, hanem közösségek -egész települések, vagy kerületek- is élvezhettek. Kiemelendők a szabad királyi és bányavárosok, amelyek a nemesekkel azonos kollektív szabadságokat bírtak és a nemesektől független rendet képeztek. Minthogy azonban a szabad királyi és a bányavárosoknak a király volt az egyedüli uruk, úrbéres viszonyban legfeljebb mint saját jobbágyközségeik földesurai álltak közülük egyesek.