Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL

zítik az egy-egy jobbágyközösség haszonélevezetébe adott javadalmait és az értük járó szolgáltatásokat. A szerződéseknek két alaptípusuk volt aszerint, hogy szorosan vett úrbéri

, vagyis a jobbágy fenntartására szolgáló telki földekre, vagy pedig ún. szorgalmi (industriális) földekre vonatkoztak. Ez utóbbiak (főként irtások, szőlők) a korabeli felfogás szerint nem minősültek az adőző nép közvetlen fenntartására, ellátására valóknak, csupán állapota javítására, sorsa enyhítésére szolgáló, földesúri kizárólagos tulajdon jellegét el nem vesztő földeknek. A jobbágyság helyzete jelentős mértékben eltért ott, ahol úrbéreseknek (urbarialistae) illetve ahol szerződéseseknek (contractualistae) minősültek. A szerződés mindig kedvezőbb úrbéres feltételeket rögzített, mint az usus, vagy az egyoldalúan készített urbárium. A szerződéses jobbágyokat gyakran nevezték taxalista vagy cenzualista néven is, ami azt jelenti, hogy a contractusban szinte mindig kikötötték, a terhes és megalázó robot teljes egészének, vagy zömének pénzben való megváltását: ezt a pénzbeli adót nevezték taksának, cenzusnak vagy summapénznek. A pénzadót maga a közösségi önkormányzat vetette ki -általában telekhányad arányában és a zsellérekre nézve egységes összegben- majd fizette be a földesúr pénztárába; ezen kívül legfeljebb a terményjáradék -kilenced vagy heted- beszolgáltatása alkalmával voltak földesúri kötelezettségeik, egyébként a közösség nagyfokú önállóságban élte mindennapi életét, ami igen kedvezett a paraszti árutermelés szabad kibontakoztatásának. A szerződésesek másik általános kedvezménye abban állt, hogy a földesurak elismerték szabad költözési jogukat: a contractus egy pontja szinte mindig szabályozta, miként élhetnek lakóhelyük más, számukra kedvezőbb lakóhellyel való felcserélésének a jogával. Ha időben jelezték szándékukat és maradéktalanul eleget tettek földesúri, községi, megyei, egyházi, állami adókötelezettségüknek, a meghatározott napon -pl. újévkor, Gergely napon- máshová mehettek. A szerződések keletkezésük és érvényességük módját tekintve több típusba sorolandók: 1./ Soltészségek (scultetiae). Különösen a Kárpátokban - Trencsén, Árva, Liptó, Bereg stb. megyékben - idegen (német, szláv, román pásztor) telepesekkel "megszállított" falvak voltak. A soltész (Schulteiss, lehota) szerződésben vállalta a lakatlan terű-