Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)
III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL
is hangsúlyoznunk kell a következőket: 1. a határ soha nem vonal, hanem keskeny, néhány méteres sáv; 2. biztosítását különféle szokások, babonás-vallásos hiedelmek segítették; 3. az emberek -elsősorban a pásztorok- mindig igyekeztek valamilyen módon hasznosítani ezt a területet; 4. a hasznosítás, a hiedelmek, a szokások mindig levezethetők a határ "senkiföldje" jellegéből. A továbbiakban ezeket a megállapításokat szeretnénk saját kutatásainkból származó példákkal illusztrálni.^ 1. A határ tudása, ha nem valami konkrét gazdasági tényen alapul -például addig szántottak, addig legeltették az állatokat, stb.- több forrásból is eredhet. Ezek egyike a határtanítás. Megfigyelhető, hogy az ilyesfajta tudás birtokában lévő idős emberek szinte lelkiismeretük diktálta kötelességüknek érezték ismereteik továbbadását és nem csak alkalomszerűen, hanem rendszeresen tanították is a fiatalokat. Ugyanakkor feltűnő, hogy ezek a tisztes, "becsületben meg élemedett" öregemberek milyen gyakran vezetik be a határtanító szöveget olyan durva káromkodásokkal, amelyekért egyébként súlyos büntetés járt volna. 5 Úgy gondoljuk, ez a tény valamiképpen összefügg azzal a képzettel, hogy a határ a gonosz tartókodási helye. 2. Általában is, de különösen a hódoltság utáni zavaros időkben gyakran megtörtént, hogy az érdekeltek csaltak a határmegállapítás során, vagyis -korabeli kifejezéssel- "elesküdték a határt". Ennek megakadályozását szolgálta a határvizsgálatok rendkívül ünnepélyes aktussá emelése. Több adatunk is van arra, hogy a határjárás után áldomást tartottak, megvendégelték a tanúkat. Egyáltalán, a tanúk biztosak lehettek abban, hogy becsületes tudásuk növeli jó hírüket és a közösség hasznára szolgál. Ezért van, hogy még a vétlen tévedést is alig tudták maguknak megbocsátani. De a határ biztosítására segítségül hívták a túlvilági erőket is. Az eskütétel kétségkívül középkori eredetű módja -a birtokost köldökéig a földbe ásták, ő ruháit megoldotta, jobb kezében földet tartott a feje fölé- eléggé szokatlan, az esküforma pedig szinte átkozódás.^ Az egyszerű tanúk mezítelen lábbal tettek esküt. Hogy ennek mi volt az oka, arra lássunk egy somogyi példát: egy 1761-ben lezajlott vizsgálat során minden tanú ismerte a nagydobszai Vajda Györgyöt, a "fél eszű forma", reszkető vén embert", s tudták azt is, honnét ered nyavalyája. Amikor
