Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

II. AZ 1848–1918 KÖZTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK

hézségeik sem. A távolságtartás a felvidékiek és a mezőhegyesi cselédek között mindamellett abból is kikövetkeztethető, hogy az összeházasodások száma (legalábbis az anyakönyvek alapján megvizsgált 1896-1900 közötti öt évben) még akkor sem éri el a tízet, ha a vőlegény vagy a menyasszony felvidéki születéshelyét bizonyítékként elfogadjuk. A bandák szerint irányított idénymunkásokat Mezőhegyesre kényszerítő szociális körülményekről a szlovákiai levéltárakban őrzött alispáni, de különösen az élet konkrét példáit tömegesen felvonultató főszolgabírói iratok külön tanulmányt érdemlő, megdöbbentő képet nyújtanak. A mezőgazdasági vándormunkára alapozott életmód legtömegesebb példáját Nyitra vármegye privigyei járásából vehetjük. A járás közel ötven apró falujából minden tavasszal 10-15-18 ezer ember szállt vonatra, hogy a. munkásgazdák -vezetésével szétszóródjon az országban. Ebből a rétegből sokan jöttek Mezőhegyesre is. Azt hihetnénk, hogy csak a jó munkaképességűek. Az állami anyakönyv azonban elárulja, hogy kisgyerekeket is hoztak magukkal, hiszen csak 1896-1898-ban hat öt éven aluli gyerekük halt meg Mezőhegyesen. A szülés időpontjához közeli terhes asszonyok jelenlétét dokumentálja, hogy ugyancsak 1896-1898ban tizenegy esetben anyakönyvezték Mezőhegyesen felvidéki nyári munkás asszony vagy leány pár órát vagy napot élt, netán halvaszületett gyermekét. A munkásgazdák által összeállított névsorokból kiderül, hogy 12-14 éves fiúkat és lányokat már bevettek a bandába. (Egy-egy munkásgazdához változó számú, 15-90 között mozgó bandatag tartozott," de ettől eltérő adatok is előfordulnak.) A munkásbandáknak nemcsak a tradicionális szervezettségéről kell szólnunk, hanem a Mezőhegyesen különösen fontos, speciális ismereteiről is. Köztudott, hogy Nyitra és Bars megyék síkföldű részei, továbbá Pozsony és Komárom megyék területe mintegy negyedszázaddal előbb a magyarországi cukorrépatermesztés bázisai lettek. (Nyugat-Szlovákiában az első világháború előtt nyolc cukorgyár dolgozott.) A felvidéki munkások körében a répamunkának minden csínja-bínja ismert volt, nemcsak vállalták, hanem értették is az egyelést, a fejelést, a kupacok takarását stb. (A gabonamunkákban viszont ők tanultak az alföldiektől.) Az elmondottak dokumentálásának néhány kérdésével kívánok fog-