Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

II. AZ 1848–1918 KÖZTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK

Mezőhegyes környékén is. A tájon fellépő mezőgazdasági munkahiányt az ipari idénymunka-lehetőségek korlátozott volta is súlyosbította, konzerválta. Belejátszott azonban erősen a Mezőhegyesre (és a táj néhány más nagyobb uradalmába) irányuló, a zömmel szlovákok által lakott északi megyékből induló munkaerő-vándorlás

, amelynek egyik fő haszonélvezője és szervezője éppen a ménesbirtok volt. A ménesbirtok és a vele azonos érdekcsoportba tartozó cukorgyár az állami és az önkormányzati hivatali apparátus teljes súlyával és lehetőségeivel a háta mögött számíthatott arra, hogy a növénytermesztés tömeges munkásigényét az akkori országterületnek olyan megyéiből (és szervezett formában) tudja biztosítani, ahol már jóval korábban egész falvak életformájává vált a mezőgazdasági vándormunka. Az 1880-tól évente rendszeresen Mezőhegyesre szerződött Bars, Nyitra, Trencsén, Túróc és Zólyom megyebeli falusi szlovák szegénységnek a ménesbirtokra szállítása -ezzel egyidőben a környékből is ajánlkozó mezei munkásság mellőzése- egészen 1918-ig évről-évre követhető, bizonyítható. Az állami ménesbirtok ilyen úton történt munkaerő-szerző törekvéseinek állandósulása nemegyszer volt a korabeli kritikák célpontja. A Viharsarok, sőt az egész ország földmunkássága elítélte, hogy a ménesbirtok a környékbelieknél lényegesen olcsóbban szerződött, az érdekvédelmi töltésű szocialista szervezkedésektől "érintetlen" munkaerő alkalmazásával antiszociális magatartást tanúsít. Ez utóbbi véleményt részben a Mezőhegyest magában foglaló Csanád megye vezetői is osztották. Amikor azonban felmerült a viharsarki földmunkások tömeges aratósztrájkjainak veszélye, a környék földbirtokossága és közigazgatási vezetői egyaránt szívesen fogadták a felvidékiekből szervezett mezőhegyesi állami sztrájktörő-telep létesítését 1897-ben. A ménesbirtokon az északi megyékből való idénymunkás-szerzés olyan erejű hagyománnyá vált, hogy a birtok vezetése 1920 után a Borsod és Heves megyei települések népére épített, s a megbízhatatlan követelődzőnek minősített környékbeli falvakból továbbra is csak elvétve szerződtetett szezonmunkásokat. Ebben 1944-ig nem is történt érdemi változás. Az első világháborúig illetve a háború végéig tartó mintegy három évtized érdekviszonyait, kényszerítő körülményeit mérlegelve: A mezőhegyesi ménesbirtok az évente szerződtetett többezer