Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)
II. AZ 1848–1918 KÖZTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK
pontjára kívántuk felhívni a figyelmet. Valójában azonban e források köre -épp úgy, mint az őket igénylő témáké, problémákémég távolról sincs kimerítve. A téma előtt-utóbb megkeresi és meg is találja a maga forrásait, - s a források is megtalálják az őket feldolgozni képes témákat. De akár így, akár úgy közelítjük is meg az utat, hozzá kell szokni ahhoz, hogy a múlt minden szemünk elé kerülő jelenségét, emlékét tárgyi vagy szellemi maradványát: levéltári dokumentumot éppúgy, mint sírkövet, női divatot, ekét és ponyvaregényt elsősorban mint forrást kell látnunk és értékelnünk. Hasonlóan az egyszeri buzgó adóhivatalnokhoz, ki az utcán járva csupán adóalanyokat és adótárgyakat látott, a történésznek is mindenben: emberben, tárgyban, eszmében és művészetben, illetve ezek bármilyen hordozójában a történeti múltat tükröző vagy annak éppenséggel részét is alkotó, rekonstrukcióját segítő forrást kell látnia. A kor, amelyről szólunk (már a poztindustriális állam természeténél fogva is) hatalmas ilyen forrásanyaggal rendelkezik. Nekünk e kor felidézéséhez e forrásanyag egyre szélesebb körét kell megtanulnunk, felhasználnunk . A fentiekben ehhez kívántunk néhány szemponttal hozzájárulni.