Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1918

207

MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV.

1918

Kolozsvár, 1918. jan. 1., kedd

Újesztendei jókívánságait Dézsi Lajos azzal mérsékelte, hogy sok hasábra, ívekre menő törlést jött kérni Horváth Mihály életrajzából. Mit tehettem volna egyebet kellemetlenkedés nélkül? Barbár törlésekkel folytattam, amit ő már saját szakállára úgyis megkezdett. – A városban ma délután bolondos kósza hírek terjedtek el. Prágában kitört a forradalom, a mi 51-eseink kaszárnyáját felrobbantották. Aradon beszélik, hogy az oláhok emberhússal tartották hadifoglyaikat, a szerbek pedig elevenen temettek el magyarokat. Komolyabb az a József főhg. köréből jövő hír, hogy a németek kétesztendei háborúra számítanak az angolokkal, s nagy csapatokat küldenek e végből Mezopotámiába és Palesztinába. – Különben egész nap voltak látogatóink.

jan. 2.

Nem aludtam egész éjszaka, s hűlésem miatt egész nap itthon maradtam. – Délben Zsakó Pista dicsőszentmártoni elmegyógyászati főorvos jött bemutatni fiatal feleségét, Árkossy közjegyző leányát. – Büchler Ignác, egyetemünkön a belgyógyászat volt helyettes tanára, a hallgatózás és kopogtatás magántanára, Szilveszter napján, 72 éves korában meghalt. Holnap temetik. Ny. b.!

jan. 3.

A vkm. miniszter 1917. dec. 15-[én] a törvény értelmében 197647/1917. sz. a. az eddigi 3000 kor. háborús segély helyett 4800 koronát utalt ki egy évre, havonként tehát 250 kor. helyett 400 koronát.

jan. 4.,

jan. 5.

Itthon kellett ülnöm 2-a óta, erős hűlésem miatt.

jan. 6.

Ma is csak délben mentem ki egy fordulóra.

jan. 7.

Ma már kávéházban és színházban is voltam. Amott hallottam, hogy Szabó Dénest tegnap Budapesten gyomorrákja miatt megoperálták; jó sikerrel, de sajnos, kevés reménnyel felgyógyulása iránt. Baját teljesen elhanyagolta, s mint Makara és Marschalkó, orvosi karunknak ez a dísze is alkalmasint áldozata lesz – az orvostól való félelemnek.

jan. 8.

Ma du. 1⁄2 4-kor Kenessey Béla erdélyi ref. püspök, élete 60. évében, szívbajban, hosszas gyöngélkedés után elhunyt. Változatlan barátsággal és jóindulattal viseltetett irántam azon harminc éven át, amióta egymást ismertük. Fennkölt gondolkodású, az emberben csak az embert néző pap volt; jeles szónok, de az asszonyok mégsem szívesen hallgatták, mert sokat korholta őket. Voltak, akik pietistának tartották, pedig nem volt az. Sokat beszélgettünk egymással egy-egy séta közben, mikor, bár lakásom messze kiesett az ő útjából, nemegyszer hazáig elkísért. Irataiból és beszédeiből egyaránt felvilágosodott embernek, igaz kereszténynek és lelkes magyarnak ismertem meg. Nyugodjék békében!