Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1916
74 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1916 reztet, érdekeink megóvására tegnap a minisztériumot, ma a kincstári ügyészséget figyelmeztettem. A többi ez ügyben már a prókátorokra tartozik. márc. 3. Vőm 8 hold földet vett bérbe ez évre Szamosfalván, s majdnem 900 vagy 1000 korona költséggel be akarja vezettetni a gázfűtést házukba. Védekezünk, ahogy lehet, a termény- és a faínség ellen. 9 melegágyunkban a vetemények már szépen megeredtek. Palántáról idején kell gondoskodni. márc. 4. A doktorok felavatása után (mely alkalommal a tegnapelőtt elhunyt Carmen Sylváról emlékeztem meg11 ) meglátogattam Tangl rektort, s ott találtam Szabó Dé nes és Jancsó kollégáimat is. Még 1–2 hétig a szobát kell őriznie. Tegnap Menyhárth Gáspár kollégámmal beszélgetve, úgy látom, jó néven venné, ha valaki a Szent István Akadémiába tagul ajánlaná, Concha vagy más jogtudós megtehetné, de az idénre már késő. márc. 5. Hám Antallal, a Kalazantinum igazgatójával megbeszéltem, hogy mivel az intézet itten e tanév végén megszűnik, annak 350 000 koronára becsült házát megvételre, vagy pedig évi 15 000 koronáért kibérlésre ajánljam a kormánynak. Ez ugyan a mai pénztelenség miatt visszautasít, de az egyetemnek sokféleképpen szüksége van reá. márc. 6. Szádeczky Gyula hallani sem akar arról a tervről, hogy ásványtani intézetével a Kalazantinumba költözködjék át. Már költözött egyszer; az fölér egy leégéssel. Csak a régebben megígért új épületbe menne át. De mikor lesz abból valami! – Szekér Béla főhadnagy öcsém négy hónapi szabadságra, mint gazdatiszt, a ma esti gyorsvonattal Budapestre, illetőleg Gárdonyba utazott. márc. 7. A minisztérium a hadügyminisztérium sürgetésére megint megengedte a katonáskodó kilencféléves orvosnövendékeknek, hogy doktorátust tegyenek. Kárlátóba mindjárt átmentem Imre József orvoskari dékánhoz, hadd lássam, hogyan örül a legújabb hadi doktoroknak. Azt hiszi, rendre fognak bukni. – Pokoly József debreceni egyet. tanár lakásomon is, a kávéházban is fölkeresett. 17 kórházi pavilonuk már fedél alatt van, de a klinikából csak egy épület. Neki 8 hallgatója van, de a munka az egész vonalon megindul. A teológiai doktori szabályzat még nem kész; a papok a berlini egyetem és a bécsi külön prot. fakultás szabályait akarják elfogadni, a többiek a budapesti egyetem teol. karának szabályzata mellett vannak, már csak a vallások azonossága miatt is. márc. 8. Weinfeld ma árvereztette (l. márc. 2.) a drága vilmai fát. A kincstári ügyészség szerint ez az egyetemet nem érdekli, mert a szerződés érvénytelen. márc. 9. Az esti vonattal Lechner Károly Pozsonyba utazott, hogy részt vegyen az elmegyógyintézet elhelyezéséről folyó tanácskozásokban. Előzőleg néhányan (Lechner, Kossutány, Lukács, Páter), mint minden csütörtökön, Rácznál sörözgetve, Lukács Adolf mondja, hogy 1875. márc. 5-[én] mint a pécsi jogakadémia akkor kinevezett ta-11 Carmen Sylva végrendelete. Márki Sándor prorektor beszéde a március 4-iki doktoravatáson. Ellenzék, 37. évf. 1916. márc. 4. 52. sz. 4. p.