Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1915

54 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1915 felül ezúttal is 1000 koronát adhatunk, de legalább készpénzben. – Búcsúzni voltak nálunk Ludmannék és Körmendyné (anyjával, Rozsnyaynéval); előbbiek a harctérre, utóbbiak lakni B[uda]pestre utaznak ma éjjel. okt. 28. Csütörtöki söröző társaságunk hallatlanul nagy számban gyűlt egybe Rácz ven­déglőjében: Kossutány, Lechner, Imre, Fabinyi egyik fiával, Lukács Adolf, Páter Béla, Cholnoky s én. okt. 29. Hosszú éveken át bevált jóslatommal, hogy okt. 29-én mindig szép az idő, mára megbuktam; egész nap esett az eső, s így a szamosfalvi tengerit sem lehetett letörni. – Az egyházközség választmánya hosszas bölcselkedés után 250 000 koronát szavazott meg a 3. hadikölcsönre, mert, ahogy a sok szót megunva, mondtam, nem tőkéink biz­tonságáról, hanem arról van szó, hogy az ellenség ne vágjon le, s ne égessen föl itten is mindent; s mikor a harangok leszállnak a földre, nekünk kell fölemelkednünk. okt. 30. Ma azután az egyházközség közgyűlése, mint Cholnoky mondja, mert én nem mentem el, annyira fölemelkedett, hogy egymilliót szavazott meg, s a plébános a Ma­rianummal még egymilliót. Így már lógni fogunk a levegőben. – A Tanárképző Intézet gyűlésén Schneller szépen elparentálta a két hete elhunyt Kármán Mórt, akinek halála bejegyzéséről én a maga helyén valamiképpen elfeledkeztem, bár fiának azonnal leve­let írtam. Mert ha már gyakorlóiskolai tanárjelölt koromban is voltak nézeteltéréseink, s gimnáziumi tantervét sem tudtam mindenben helyeselni, tanügyünk történetében mindenkor mély nyomot hagyó munkássága miatt őszintén tiszteltem őt és, mint min­den tanítványával szemben, irántam ő is sokszoros jelét adta jóindulatának. Ny. b.! okt. 31. Megnéztük feleségemmel Janovics dr. filmjét, Arany Tetemre hívásá t a Színkör moziban. Valóban, szépen sikerült vállalkozás. nov. 1. Farkas Gyula, egyetemünkön a mennyiségtani természettan tanára, a Ferenc József-rend keresztjét kapta. Sajnos ez egyúttal nyugalomba vonulását jelenti, inkább szembajánál, mint koránál fogva. Egyetemünkön 1887 óta tanít, s mikor 1892-ben idejöttem, eljárt a bölcsészetkari tanárok sörözgetéseire, hol összebarátkoztunk. Annyi ideig alig volt valaki az akad. szenátus tagja, mint ő, mert hét ízben volt a matem. kar dékánja, egy ízben pedig az egyetem rektora, s így egyetemünk igazgatásában élénk részt vett. Szerény, de mégis határozott modora miatt szeretjük. – Délelőtt részt vet­tem Pater Czaich Gilbert Árpád helybeli minorita házfőnök ezüstmiséjén, s utána egy kis áldomáson. Czaich sokáig volt magyar gyóntató a római Szent Péter-templomban, de a taliánok közt is kemény magyar maradt. A történelem iránt nagyon érdeklődik. Este, halottak napján, kimentem a temetőbe, és Bölöni Farkas Sándor sírjánál gondoltam édes jó szüleimre. A sírjaikra szánt koszorú árát ez évben is a sebesülteknek adjuk, hiszen már az sincs Sarkadon, ki koszorúnkat letenné sírjukra. Adjon az Isten Nekik, szeretteinknek s a haza védelmében elesett vitézeinknek örök nyugodalmat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom