Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1919
333 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 előtt Károlyi Gyula aradi kormánya, hír szerint, bevonult Budapestre; már Szegedről azt üzente Grandpierre volt kormánybiztosnak, tartsa a lelket az erdélyi magyarokban, és tegye őket bizonyossá arról, hogy Erdély a mienk marad, s minden megint rendbe jön. A szénafüvek kárbecslésénél egy magyar úr panaszkodott a román ezredesnek, hogy nagyon sok káruk van a gazdáknak; mire amaz megjegyezte, hogy a VII. divízió innen (vagy inkább a környékről) visszavonul a Maros mögé, Holbannak helyébe (Nagyváradról) jövő VI. divíziója is csak rövid ideig marad, s akkor azután tőlük megnyugodhatnak a gazdák. „Nyáron kertész, télen pap” lévén, napi 2–5–8 órai munkával, mint lányom kertészbojtárja, én is elkészültem ma virágoskertünk rendbehozatalával, s odakinn Alfréd a két férficseléddel és a 3 unokával (kiket Laci tisztán jeles, és a másik kettő jeles–jó bizonyítványa alapján ma beírattam a piaristáknál a jövő évre) a mezei munkát szintén ernyedetlen szorgalommal folytatják. Fonák és maliciózus intézkedések papirospénzünk, különösen a köztársasági bankók, hitelét nagyon aláásták, a románok nem fogadják el (csak ígérik, hogy majd elfogadják) a fehérhátú bankjegyeket, a közönség tehát szintén nem akarja elfogadni, s pl. vendégünk, Vass Erzsi, ma úgy utazott vissza Marosújvárra, hogy az Első Magyar Ált. Bizt. Társaságtól a szenvedett betörés fejében kiutalt 5000 koronából csak keveset vett föl, mert fehérhátúval akarták kifizetni. A románok Szebenből most a vasútigazgatóságot is ide akarják hozni és a Mensában elhelyezni: szívós berendezkedésüket a közönség azzal magyarázza, hogy ha talán ki is kell menniük, mindenhez való jogukat kézzelfoghatóan akarják dokumentálni. Egyébiránt a vasút mentén épülő barakkokban a közönség a megszállásra jövő franciákat reméli elhelyezni, hogy az elférgesedett kaszárnyákban ne kelljen kínlódniuk. Jó jelnek veszi azt is, hogy a volt monarchia államadósságán 50%-ban Ausztria, 35%-ban Magyarország, a többin Csehország és Jugoszlávia osztoznék, utóbbiak mint örökösök, míg Romániáról szó sincs. Erősen tippelnek egy Teck herceg magyar királysága mellett is, sőt ez a hír agyoncenzúrázott lapjainkba is bejutott. Különben olyanformán élünk, ahogy Jókai írt Az új földesúr első fejezetében az ötvenes évek magyarjairól. jún. 8. Piros pünkösd rideg, esős napján, a templomozást kivéve, itthon ültem és, amennyiben a vendégektől lehetett, olvasgattam. A vén diák azonban „nagy szomorún a könyvet becsapja: / »Soha, soha ilyen pünkösd napja!«” 84 Egyetlen öröme ennek a napnak a jövő felcsillámló reménye: legnagyobb unokám, a még nem is 16 éves Sanyi, bemutatta ma elkészült s írógépes betűkkel 4r. 379 lapra terjedő Lepidopterologiá ját, amely hangyaszorgalommal szedegeti össze magyar és német szakmunkákból (amott Abafi, Simonkay, Mocsáry stb., emitt főképp Czekelius) elszórt közleményeiből az erdélyi pillangókra vonatkozó adatokat, azokat rendezi, sőt saját pontos megfigyeléseivel is kiegészíti. Ez pedig még csak az első kötet. Örömmel csókoltam meg érte; ha így halad, igazi tudós lehet belőle. – Híreket odúmban is hallottam. Pl. hogy a demarkácionális vonal mögé való vonulás idejét kitolták július 15-ig... Lloyd George már régebben úgy nyilatkozott volna a protestáns küldöttek előtt, hogy elismeri, hiba volt rászabadítani Magyarországra a kisebb népeket. (Mekkora hiba volt, a történendők folyamán gyakran fogják tapasztalni, mert a magyar sem lesz mindig olyan málészájú, mint most.) A királylátogatásnak a lapokba be nem került részletei közé tartozik, hogy az aradi francia parancsnok Békéscsabáról azzal térítette 84 Vörösmarty Mihály Gábor diák c. versének záró sorai.
