Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1919
307 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 megszállására,50 hol Kun Béla és Rónai Zoltán a kormánytanácsban összeverekedtek, gróf Zichy Aladár palotájába kibocsátott fegyenceket telepítettek be. Az Alkotmány szerkesztőjét, Turit, a kommunisták véresre verték, a villamos vasutak utasait kirabolták, a nők közösségét s a házasság eltörlését kimondták stb.; de a szövetségesek nem is ismerik el a budapesti kormányt, s nem hívják meg a párizsi békekonferenciára, melyet különben a magyar ügyek élénken foglalkoztatnak. A vidék sem tetszik neki. Székesfehérvárott már megkezdték a mágnások kastélyainak lefoglalását, Mikes szombathelyi püspököt halálra keresték, s mert otthon nem találták, palotáját elpusztították, de csak – a pipáit vitték el. Karánsebesen helyreállt a magyar csendőrök uralma s nem engedik meg a románoknak, hogy kokárdákat viseljenek, daloljanak stb.; Fiumét mind az olaszok, mind a délszlávok maguknak követelik, s a barátságos megegyezés „ki van zárva” stb. „Saját különjeink” szerint egy Brassóból ide hazatérő szász román tiszt alig tudta megmenteni tiszti jelvényeit a vasúton jövő katonáitól. Désen a hadbíróság elnöke az Apáthy perében kihallgatott Stief Jenő itteni jó nevű nyomdászt felpofozta, egy földesurat pedig hasba rúgott a neki nem tetsző tanúvallomásért. A barakkokba néhány száz dohánygyári munkásnőt is bezártak a sztrájkolók között. Böhm Misi házát, vagyonát állítólag elkobozzák és elárverezik. Az öreg, szívbajos Kopp vasutast a Fellegvárban a puszta pallón hálatják. Szádeczky azért mutatta meg ma, hogy a székelyek történetéből 80 nyomtatott ívre valót megírt (kétannyit, mint amennyit kellett volna), mert lehet, hogy ezentúl még inkább keresztapja leszek a leányának, s ő a bevitelre készen áll. Erdély középfokú iskolái számára 500 tanárt kérnek Romániából, s mivel annyi persze nincs raktáron, kurzusra hívnak be jelesebb tanítókat, egyetemi hallgatókat is, kiket azután képesítenek. A kolozsvári egyetemre Iaşiból már 5 egyetemi tanár jelentkezett, s a bukaresti egyetem most intézkedik, hogy fiatalabb erők onnan is jöjjenek. Majd betöltik az állásokat úgy, ahogy Torockón a muncieli parasztbírót, Marosújváron pedig az ottani papot tették meg – főszolgabírónak. Egy közeli magyar faluban pedig, hol csak 6 román család van, a lakosokkal kérvényt íratnak alá, melyben maguknak román bírót kérnek. – A románok félhivatalosan megcáfolják a soborsini híd felrobbantásáról és Kolozsvár légi bombázásáról elterjedt híreket, s jelzik, hogy a közlekedés Araddal csakhamar helyreáll. Ma a bankoknál – velünk együtt – sokan beváltották kétszáz koronásaikat, mert a szebeni kormány (Cons. Dir.) ezt, néhány más újabb kibocsátású bankjeggyel együtt, nem fogadja el fizetési eszközül; a helybeli pénzügyigazgatóság sógorasszonyom nyugdíját ma már leiekben fizette ki. – Ma reggel különben már véget ért a kétnapos „éhségsztrájk”, (de nem az éhség veszedelme); este a lapok is megjelentek, s így én is rájuk bízhatom az országos események feljegyzését. Éjjel 10-kor zápor, mennydörgés, villámlás – az első ebben a dicsőséges esztendőben. ápr. 5. Szádeczkyt megverseltem 60. születésnapján. – Vajda Imre kegyesrendi matem. tanár hazafias bánatában megzavarodott; ma bevitték Lechner elmegyógyító intézetébe. Ott, az ideggyógyintézetben van dr. Janovics Jenő színigazgató is, aki éppen ma töltötte be színészéletének első negyedszázadát; de életrajzából elengedném azt a ma hallott adatot, hogy tudta, mikor Vincze Sándor bolsevista iratokat csempészett be Apáthy főkormánybiztos fiókjába. A klinikán fekszik Poór Lili is, aki szégyenletében, hogy márc. 21-én szíjjal megverték, mérget vett be, s most mint tífuszos beteg „szere-50 Ultima oră. Italienii ocupă Budapesta. Patria, 1. évf. 1919. ápr. 3. 41. sz. 3. p.; Evenimentele din Un garia. Uo.