Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1919
280 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 mádi polgártárs. Az erdélyi román középisk. tanárok brassói értekezlete a kolozsvári egyetemet a románság részére követeli, gyűjteményeit, laboratóriumait azonnal leltározni akarja (mintha nem volna leltározva!), s addig is, míg átveszik, románul akarják taníttatni a román nyelvet, irodalmat és a történelmet. Mivel azonban egyik romániai lap éppen Brassót jelöli meg Nagy-Románia leendő fővárosául, nem volna gyakorlatibb odaállítani új, fényes egyetemet, s ezt a rozoga egyetemet meghagyni nekünk, akik egyelőre még élünk ezen a világon?! Az egyetemen ma különben a régiségtár rozsdás flintái egy részét is lefoglalták a házkutatások alkalmával. Zilahot tegnapelőtt a magyarok visszafoglalták,22 úgy látszik, Soborsinnál is történt valami (Tychy ezredessel?). febr. 5. Az új magyar sereg vezére, Kövess Hermann, s hír szerint 7–8 nap alatt itt lesz Erdély felmentésére.23 Mára várták ide az angol bizottságot, mely az erdélyi magyarság viszonyait állítólag jóakarattal akarja megfigyelni; s hír szerint angolok és amerikaiak nagyon devalválni fogják a franciák által bizonyos irányban harmadéve nyújtott reményeket. Magyarországgal való telefon-, távíró- és jóformán postai összeköttetésünk teljesen megszakadt, s így nem csoda, ha a fantázia a szokottnál is erősebben dolgozik. Nem nagy bölcsesség, hogy a türelmet ennyire próbára teszik. Quousque tandem?! – Vőm ma egy szép tehenet vett – 3000 koronáért; azért „ilyen olcsón”, mert eddigi gazdája már nem tudott neki enni adni. 2400 koronás másik tehenét eladja, mivel teje elapadt. Így már rántott leves helyett én is kapok kávét. Ez a két tehén egész kis vagyon, de 14–16-an vagyunk a tejükhöz. febr. 6. Megírta Vörösmarty, hogy lesz még egyszer ünnep a világon! Ma a boltokat 11 órakor becsukatták egész napra. Senki sem tudta, miért: katonai ünnep lesz, plevnai csata (de ez nem kvadrált) vagy, hogy az angol bizottság Nagyvárad felől nem jöhetvén, Arad–Tövis felől ma 1 órakor érkezett meg? Én azt hiszem, hogy Moldva–Oláhország uniójának 60. évfordulóját ünnepeltük; de nem tudom, jól gyanítom-e. Haditörvényszék elé állítják, ki híreszteli, hogy a megszállók parancsot kaptak volna a Maros mögé való visszavonulásra. – Egyetemi könyvtárunk derék őre, Gazelli Árpád meghalt. Jeles és lelkiismeretes bibliográfus volt. Ny. b.! febr. 7. Sanyi unokám a görögből és a mennyiségből intőt hozott haza, egyik tanára pedig, Földváry, azt üzente, hogy testi gyengesége miatt (?) jobb volna, ha magánúton folytatná tanulmányait. Ma felvilágosítottam a tanárokat a fiú rendkívüli szorgalmáról és – bár egyoldalú, mert a természetrajz iránt nyilvánuló – tehetségeiről, s remélem, igazságosabbak lesznek vele szemben. – Tegnap Debrecen felől Körmendy Géza 2 nemzeti és angol zászlócskás autóján (alatta most 40 autó van) érkezett meg Pommerol angol kapitány, Hohenlohe herceg (volt szentpétervári attasé) ezredes és Groedel báró főhadnagy kíséretében,24 s Körmendynének (Rozsnyay Erzsinek) azonnal udva riasan felajánlotta, hogy autón elviszi az urához. Hasonló udvarias ajánlatot tett Somogyiné Barcsay Ágnesnek is, kinek ura szintén a magyar csapatoknál van. Meglátogatta 22 Zilahot a magyar csapatok – rövid időre – február 22-én foglalták vissza. 23 A városban terjedő hírek megbízhatatlan voltára utaló megjegyzés. Kövess Hermann a Monarchia hadseregének utolsó főparancsnoka volt, ebben az időben katonai szerepet már nem játszott. 24 A magyar sajtó szerint a bizottság román atrocitások kivizsgálására érkezett. Entente-vizsgálat a román kegyetlenkedések miatt. Pesti Napló , 70. évf. 1919. febr. 7. 33. sz. 3. p.