Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1918
265 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1918 dec. 23. Haller polgármester du. 2-kor kikocsizott Apahidára, hogy Gherescu román tábornokkal megállapítsa a mintegy 4000 főnyi megszálló sereg holnapi bevonulásának módozatait. A bevonulás 10–11 óra közt lesz. – Este Lechner kollégám mondta, hogy ő már be is adta az egyetemi tanárságról való lemondását. Csak másodmagával lévén itt, könnyebben visszamehet szülőföldjére, Budapestre; de nekünk maradnunk kell, míg lehet. Feleségem meg is könnyezte Lechnert. dec. 24. De. 11-kor Neculcea és Gherescu romániai tábornokok csakugyan bevonultak; a Mátyás téren sorakoztak; az oláhok virágokkal, beszédekkel fogadták őket, s a végén horát táncoltak a Mátyás-szobor körül. Marci és az unokák látták, én nem kíváncsiskodtam; elég itthon pirulni. A napot unokáim fenn töltötték nálam, s a két kisebbik mellemre borulva hallgatta gyermekkori emlékezéseimet. Előbb a kétéves Ludmann Emilke („Batu kán”) karácsonyfáját néztük meg, azután a mienk körül sorakoztunk. A családi kör feledtette kissé, az antant milyen karácsonnyal kedveskedett Magyarországnak. Két vendégünkkel (Heinrich őrnagy és Kovács Aladár) éjfélen túl maradtunk fenn. – Apáthy Pista nem fogadta el a neki felajánlott kultuszminiszterséget, mert a mostani körülmények közt hűtlenségnek tartaná Erdély elhagyását. dec. 25. A karácsonyi mise ájtatos hangulatát nemigen emelte, hogy odakinn a román katonazene román zászló alatt Mátyás szobra előtt játszott. Templomozás alatt ragasztották ki Neculcea tábornoknak a rend fenntartására vonatkozó kiáltványát magyar és román nyelven. Legjobb intézkedése a munkakerülés szigorú üldözése. A város különben csendes, az ünnepek dacára kevés ember járt az utcákon. Őrjáratok most olyan helyeken is megjelennek, ahol azelőtt talán sohasem jártak. Török Imre doktorom, ki még mindig beteg, beszéli, hogy hasonló nevű öccse hazajött a majdnem négyesztendei orosz fogságból. dec. 26. De. 11-ig a rendőrségen „csak” 50 éjjeli rablást és lopást jelentettek be. A Vi lág dec. 24-i számában olvasom (más b[uda]pesti lapot már 2 nap óta nem kapunk), hogy „Spilka (Imre?) gazd. akad. hallgató szombaton este jelentést tett a (budapesti) főkapitányságon, hogy szüleinek (helyesebben anyjának M.) Szentkirályi utca 40. sz. a. lakásában a 20-ára virradó éjjel álkulccsal betörtek, s onnan egy vaskazettát loptak el, amelyben 400 000 kor. értékű különböző briliáns és smaragdékszerek voltak.”73 Az is csak a sógorasszonytól telik ki, hogy ekkora értéket nem helyez el biztosabban; ámbár micsoda érték van most biztonságban? Zsakó Istvánt neve napján fölkeresvén, beszéli, hogy a hónap elején Bokajban fölverték a hazatért oláh katonák s más bekormozott katonák három házát (az egyikben maga, a másikban bérlője, a harmadikban a csendőrség lakott), s mindenét elrabolták, a bútorait is, a pincében pedig csak az ászokfákat hagyták meg. Mintegy 200 000 kor. kárt szenvedett, többnyire olyanoktól, kikkel jót tett; csak egy Gligor nevű cselédje maradt becsületes, és megmentette marháit. Felesége mondja, hogy most ők jártak úgy, mint szüleik 1849-ben; mikor azokat az oláhok kifosztották, egy régi cselédjük hozott nekik sonkát, hogy húsvétra legyen mit enniük; most szintén egy régi cselédjük nekik hozott egy pár csirkét, hogy egyenek valamit a karácsonyi ünnepekre. Hiszen, hála Istennek, maradt még nekik; de most így feste-73 Négyszázezer koronás betörés. Világ, 9. évf. 1918. dec. 24. 301. sz. 9. p.