Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1918

238 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1918 Lóczy írja, hogy „Hej, mennyire előbbre járnánk, ha mindenki olyan szívesen és olyan pontosan dolgoznék, mint te! Ebben széles ez országban te példa nélkül egyedül vagy.” Ezt mégis jólesik „elkönyvelni.” júl. 23. Hoffmann Károly szolgánk Bukovinából hazajött négyheti szabadságáról. Rusz­kink (Pali Iván) azonban még mindig hiába reménykedik napról napra, hogy hazame­het, az orosz foglyok hazabocsátásáról még mindig nincs intézkedés, pedig vőm már közben is járt érdekében. júl. 24. Özv. Kozma Gyuláné látogatásunkra érkezett. júl. 25. Erdélyi László hozta bemutatni öccsét, Alajos kassai főreálisk. tanárt, aki re­formiskolánkhoz pályázik, mire ügyes felesége buzdítja leginkább. A történelmi pályá­zatra idáig jó erők jelentkeztek. A magyar–német szakra való pályázatát Gálos Rezső temesvári főreálisk. tanár nálam szintén jelezte, de ahogy Schnellertől (mint az iskola főigazgatójától) hallom jobb erőkkel áll szemben. A pályázat határideje ma járt le. júl. 26. Veress Zoltánné (Kozma Erzsi) jött hozzánk, fiával és leányával együtt, anyja és családunk látogatására. júl. 27. Megjelent a leányközépiskolák II. osztálya számára Földrajz om, melyet 8r. 151 lapon, mint „közkedvelt és általánosan kedvelt tankönyvet” dr. Erődi Kálmán, s a IV. osztály számára 112 lapon dr. Horváth Károly és Bársony János dolgozott át.37 Ez is Singer és Wolfner kiadása. júl. 28. Mangra Vazul szebeni érsek megküldte Magyarok és románok c. röpiratát. 38 júl. 29. Kozma Erzsi (Veress Zoltánné) leányával (fia már tegnap) visszament Sztánára, hol pár napot tölt családjával. júl. 30. Leányom, urával és Sanyival, autón Szászrégenbe ment, Müller Elza lakodalmá­ra. Ők a násznagyok. júl. 31. Müller Elza lakodalma Szászrégenben Rencke Ottó porosz hadnaggyal. – Pós­ta Béla megküldte a gyulafehérvári székesegyház sírleleteiről szóló szép nagy könyvét. aug. 1. Egyetemi tanárok és szolgák személyesen zarándokoltak az egyetemi könyvtár­ba – oh, nem olvasni, hanem jó pénzen átvenni az ott vendégeskedő rektori hivatalban a nekik kiutalt ... talpbőrt. Cholnoky váltig méltatlankodott, hogy legalább papirosba göngyölhették volna. 37 Földrajz a leányközépiskolák 2. osztálya számára. Az 1916. évi új tanterv szerint átírta dr. Erődi Kál ­mán. Bp., 1918. 151 p.; Földrajz . A leányközépiskolák 4. oszt[álya] számára átírták dr. Horváth Károly és Bársony János. Bp., 1918. 112 p. 38 M. N. [Mangra, Vasile]: Magyarok és románok. Nagyszeben, 1918. 30 p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom