Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1917

206 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1917 dec. 29. Özv. Kazik Istvánné (Raák Fanny) Nagyváradon 27-én meghalt 80. évében, s ma temetik Sarkadon, hol férje remetei erdész volt. Negyven éve múlt augusztusban, hogy a remetei erdőben náluk egy vidám mulatságban búcsúztam el a sarkadi élettől, mikor aradi tanárrá neveztek ki. Unokája, Kazik Pista, most itt reumáskodik a klini­kán, mint huszár hadnagy. Az öregasszony rosszullétéről már karácsonyeste beszélt fia, ki feleségével autón jött át Váradról, fia látogatására. Szegény asszony, a sarkadi régi jó idők egyik alakja, nyugodjék békében szüleim sírja közelében! dec. 30. Jött Erődi által átdolgozott leányközépisk. földrajzom II. részének korrektúrája. dec. 31. Domanovszky a Századok számra kéri tőlem Horváth Mihály kultuszminiszteri működésének történetét, mert a Történ. életrajzok ból, könyvem nagy terjedelme miatt, ki kell hagyni, s így Csánkival egyetértve itt szeretné közölni. Jellemző, hogy Dézsi, a Történ. életrajzok szerkesztője, nekem erről a megcsonkításról mai napig sem szólt sem ­mit, s hogy ilyen dologban a szerző megkérdezése nélkül mer és mernek intézkedni. Teletömi a könyvet mindenféle agyonkoptatott képpel, s ezek helyett inkább a szöveg egy, éspedig éppen legkevésbé ismert dolgokról szóló, részét dobatja ki. Bizony, nem háziurak a magyar írók, hanem csak ágyra, mégpedig Prokrusztész-ágyra járók! 50 S Dézsi még csodálkozni fog, hogy ez nem tetszik az embernek. De hát általában véve mi is tetszhetett nekünk ebben a lefolyt esztendőben?! A színház után családommal együtt vacsoráztunk, de már 11 órakor csókokkal váltunk el egymástól. Az ínséges, száraz, méregdrága és mérhetetlenül véres esztendőnek hazánk, s a nagyvilág történetében szomorú emléke lesz; annál nagyobb hálával tartozunk Isten­nek, hogy a mi családunkat megoltalmazta bajtól és veszedelemtől. Oltalmazzon meg bennünket a jövő esztendőben is, és terjessze ki áldását egész hazánkra, az egész em­beriségre! 50 A kihagyott rész két részletben jelent meg. Horváth Mihály. 1–2. Századok, 52. évf. 1918. 3–4. sz. 113–141. p., 5–6. sz. 231–242. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom