Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1917

187 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1917 rolni) alig várják, hogy lássák a csíkos kis állatokat, melyek közül az egyiknek sárga nadrágja van. szept. 3. A születésnapomra kapott, de egy hét alatt elpusztult füttyös kis Marci kanári helyett a madárkereskedő borbély ma másikat adott, melyet a gyerekek Búbos Juszuf­nak kereszteltek el, s a kis kanári miatt egyelőre házi nyulaikról és csíkos malacaikról is elfelejtkeztek. szept. 4. Bournázné Róza neve napján elbeszélgettünk arról dr. Szentiványi gyulafehér­vári teol. tanárral, nem lett volna-e jobb a már négymilliós Fogarasy-alapból Gyulafe­hérvár helyett itt felállítani a papnevelő intézetet, mint teol. kart? Egyébiránt a részére ott tervezett nagyszerű építkezéseket a háború miatt még nem tudták elkezdeni. De a papok nemhogy jönnének hozzánk, hanem itt is hagynak bennünket. Ma páter Czaich minorita házfőnök azzal búcsúzott tőlem, hogy a rend ideiglenesen megszünteti az it­teni házat, mert nem bírja eltartani; két évre a házat Hirschler plébános vette bérbe, s 20 egyetemi nőhallgató részére nőotthont rendez be ottan; a templom mellett a rend csak egy pátert fog tartani. A minoriták közt egyetemünknek évenként csak 1–2 hall­gatója volt, s így az egyetem nemcsak nem vesztett a távozással, mint a Kalazantinum eltávozásával (ámbár hallom, hogy onnan, mióta Budapesten van, még több növendék lép ki), hanem, amennyiben évről évre több nőhallgatója van, ezeknek elhelyezésével még nyer is. Hiszen most a minisztérium aziránt is sürgős nyilatkozatot kért a jogi kar­tól, hogy miként vélekedik a nőknek a jogi karra bocsátásáról? A kollégáknak sehogy sem tetszik a dolog. Különben Bochkor Mihályt tegnap eskették fel, mint a jogi kar új tanárát. szept. 5. Szentiványi Róbert nem tudott nyugodni a tegnapi beszélgetés következtében; ma eljött folytatni, magával hozván legújabb könyvét is. 80 jezsuita növendéket lehet­ne Innsbruckból ide hozni a teol. fakultásra, s olyanformán rendezni a dolgot, mint ahogy a kölni érsekség papnövendékei 4 éven át a bonni egyetemen végzik, s az ötö­dikre Kölnbe mennek papi praktikumra. Beszélgettünk az ügy megindításának, esetleg más felekezetű teol. kar felállításának is a módjáról. Este szóltam Rigler rektornak, kinek egészben véve tetszett a dolog, beszélne is a dékánokkal és Apponyi miniszterrel tájékozódás végett; de most az egyetemi élelmezési szövetkezet gondjai foglalják el pár napig. szept. 6. József főherceg frontparancsnoksága a már kiélt Marosvásárhelyről 130 tiszttel, s vagy kétannyi katonával, 300 lóval szept. 20. táján a vasárnap oda- s hétfőn vissza­utazó király kívánságára Kolozsvárra jön; ő maga talán a Majális (vagy most már Zita) utcai Sperker-villában száll, de a parancsnokság részére lefoglalják az egész egyete­met, s előadásainkat alkalmasint az igazságügyi palotában kell megtartanunk. Többi egyetemünknek fogalmuk sincs arról a zaklatott életről, melyben mi már negyedik éve vagyunk. szept. 7. A Kárpát Egyesületben Cholnoky Jenő kápráztatta szemünket azzal, mi lesz akkor, ha a belügyminisztérium idegenforgalmi osztálya Erdélybe hozza a milliókat. Merza Gyulának, negyedszázad óta buzgó főpénztárnokunknak, lemondását nem fo­gadtuk el és Cholnoky parancsára főtitkárnak megválasztottuk Petres Kálmán leány-

Next

/
Oldalképek
Tartalom