Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1917
148 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1917 jan. 6. Az Erdélyi Irod. Társaságban egy kis megemlékezést olvastam fel Ferenc Józsefről, nagyközönség előtt. Szádeczky megcenzúrázott harctéri leveleinek bemutatásával mulattatta a közönséget, s felolvasta egy még be nem küldött levelét.3 Szabó Jenő a székelyek menekülése idej[éb]ől két szép versét olvasta fel. jan. 7. Măcin elfoglalását gyorsan követte Brăila bevétele, ami csüggedt madarainkat egy kissé fölébresztheti. A természet azonban az oláh-muszka kalendáriumhoz igazodott: karácsonyukra hó esett. – Hevesi mondja, hogy tegnapelőtt szerencsésen megoperálta Huber Imre piarista tanárt, aki most már egészen jókedvű; mondja azt is, hogy a katonai kórházakat ismét saját kezelésbe veszik, amit idáig is kár volt abbahagyniuk. – Dr. Zay Lajos öcsém B[uda]pestről jelentvén, hogy Jani öcsém vele örökbefogadási szerződést kötvén, nemességét átruházza rá, illetőleg kéri ezt a királytól, a „sarkadi Márky-Zay” név viselésének megengedésével együtt. Én ezt nagyanyja, édesanyám, Márki-Zay Julianna születése századik évfordulójának szép emlékéül tekinteném, s kívántam is ma neki, hogy az egyszerű Márki és Zay név ebben az állandó összeköttetésben boldogságot hozzon a családnak, mely viselni fogja. jan. 8. Szálláscsinálók jöttek két ezred, összesen 3200 ember részére. Kérdés, hova teszik őket, hacsak megint az iskolákba nem, mert már katonák, hadifoglyok, sebesültek és menekültek (200 000 közül, akik[ből] az ország minden részébe jutott, még csak 50 000 ment haza s 5000 még Kolozsvárt van), minden helyet elfoglalt. – Templomainkból a harangok leszedését ma kezdték meg, s holnap vagy holnapután fejezik be a munkát. Hans von Lerchen brassói német konzul, ki szeptemberi menekülése óta a New Yorkban lakott, hivatalával tegnap visszaköltözött innen Brassóba, s magával vitte a kolozsváriaknak azt a reményét, hogy Kolozsvárt Erdély számára második német konzulátust állítanak fel. jan. 10. A hadügyminisztérium (remélhetőleg a kultuszminiszterrel egyetértve) a katonai ismereteket a középiskolákban heti 2 órában akarja taníttatni, s erre évi 380 kor. tiszteletdíjjal rokkant, lehetőleg meglett korú katonatiszteket keres, kik magyarul tudnak. – Az orvosi kar tegnap este Szabó Dénes huszonöt éves egyet. tanársága jubileumának megülését határozta el. – Strohhoffer Lajos őrnagy, hadnagy korában lányom táncosa, januárius 2-án elesett az északi harctéren. Veje volt néhai Kiss Sándor keresk. akad. igazgatónak, s a városban ismerték és szerették. IV. Károly koronázásán – most másfél hete –, sőt már Ferenc József koronázásán is Lotz Károlynak az ő tulajdonában levő Madonnája ékesítette a koronázótemplom oltárát. Ny. b.! jan. 11. Veress Endre látogatott meg B[uda]pestről, hol most már a Hunfalvy utca 4. sz. (azelőtt Gyurmán-féle) ház boldog tulajdonosa. A Fontes újabb kötetét nyomatja; gr. K ornis Viktor őt a Kornis-oklevéltárnak öt kötetben való kiadására sürgeti, hogy emléket hagyhasson családjára. – Az orvosi kart Arz tábornok orvosnövendékek sürgős kiküldésére kéri, mert Erdélyben 286 községben pusztít a himlő. 3 I. Ferencz József király emlékezete. Erdélyi Múzeum, Új folyam 11–12. (33–34.) évf. 1916–1917. I–VI II. p. Szádeczky Lajos rendszeresen publikált harctéri tudósításokat. 1916-ban egy harctéri élményeit tartalmazó kötete is megjelent. Szádeczky Kardoss Lajos: Przemysltől Breszt-Litowszkig. Harcztéri él mények és lengyel–magyar történeti emlékek. Bp., 1916. 247 p.