Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1916
128 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1916 keresetet, ha ezt megteszik. Egy kúriai bíró (Issekutz) úgy találta, hogy nem őrzik elég gondosan a trónörökös párt oláh háborúban oláhoktól is lakott városban; a szomszéd házak ablakaiból, folyosóiról nagyon jól lehet látni az esti világításban ide-oda mozgó párt, amelyet sötét helyről, sötét szándékkal valaki egy-kétszáz méter távolságból nyugodtan megfigyelhet. Legalább a redőket eresztenék le! – Egyébiránt a trónörökösné a Pasteur-ben járt, s pörölt, hogy a kórházat (hol kb. egy-kétezer földműves baka van, a tisztaságnak nemigen barátai) nem tartják elég tisztán. okt. 29. Az én időjóslásom, hogy okt. 29-[én] mindig szép idő van, tavaly nem vált be, az idén is csak félig, mert a tegnapi eső után elég jó, bár nem napos időnk van. A politikai időjárás is dereng: ma már bevégzettnek mondják az oroszokkal való különbékét. Azonban az őrjáratok a katonasorban állóknak gyanított embereket ma rendre megállították az utcán, sőt a házakba is bementek és előadatták fölmentési igazolványaikat. Váltig hegyeztem magamat, engemet már senki sem gyanúsított meg, hogy hadköteles lappang bennem. – Szabó Istvánék Szombatfalváról írták, hogy házukat teljes rendben találták; hízódisznóikat ugyan elvitték, de darabonként 160 koronát hagytak értük, hármat pedig nem bántottak, hogy „nekik is legyen télire való”. Öreg cselédjük sütött-főzött nekik, s az oláhok inkább tréfából ijesztgették, hogy őt meg ők sütik meg. Hessler 26-os kapitány, ki mint kicserélt rokkant került haza az orosz hadifogságból, beszéli, hogy a krasznojarszki tiszti fogolytáborban 10 000-en voltak, közülük 1200-an haltak meg kiütéses tífuszban; tisztességesen bántak velük, szellemi munkában sem akadályozták őket; Valentiny könyvtártisztünket, aki fogságában jól megtanult – törökül, tudománya miatt nagyon becsülték; ő is megtanult magyarul annyira, hogy megérti, amit hall. Ugyanezen kávéházi társaságban beszélte Erdélyi Pali, hogy Vilmos császár 1897-ben meglátogatván a Nemz. Múzeumot, megkérdezte Hampelt, igazán Rákóczi kardja-e, amit a cár a magyaroknak ajándékozott? Hampel megjegyezte, hogy későbbi művészi motívumok vehetők rajta észre. „No, mert ha igazi volna – mondta a császár –, ahogy a muszkát ösmerem, nem adta volna ide.” Ezzel Gyalui mindjárt elmondta, amit a kreuzensteini várban hallott, melynek gyönyörű fegyvertárát Vilmos is megszemlélte. A történetíró és nagy műismerő tulajdonos, Wilczek gróf egy páratlanul szép bronz kardot azzal a megjegyzéssel mutatott meg, hogy azt 1866-ban a németek ellen harcolva, a csatatér egy árkában találta, archeológiai értékét azonnal fölismerte, s inkább megfutott vele, csakhogy a poroszok el ne vegyék tőle. „Gróf úr, a poroszok nem rabolnak.” „Maiestät, was sicher ist, sicher!” – szólt meghajolva a gróf. okt. 30. A pincér mosolyogva hozott egy másfél esztendő óta ismeretlen fogalmat: egy zsemlyét. Talán fele sincs a réginek, ellenben még egyszer olyan drága, de hát: zsemlye, amely – mint valaha Noé galambja – a béke közeledését hirdeti. Arz azonban előre megy, főhadiszállása most Segesvár, hol tegnap a trónörökös is járt. A Vulkán-hágótól délre kissé visszanyomtak bennünket, állítólag 5000 oláh bakánk megadta magát, ami bajosan érthető, mert a hadvezetőség nemcsak politikai, de emberi tekintetekből sem küld oláhokat oláhok ellen. Némileg hihetőbb, hogy 25 000 oláh foglyot az oroszok kiszolgáltattak az oláhoknak, hogy őket ellenünk használják. A sajtó-hadiszállásnak jelenleg 5–6 tagja van itt (osztrákok, németek, magyarok), s azelőtt is járt egynéhány errefelé, akikkel vőm többnyire találkozik a térparancsnokságon. Beszélt ott egy osztrák kapitánnyal is, ki homorúan behorpasztott Vaskeresztet viselt:
