Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1910
247 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1910 máj. 20. Másfél órai késedelem után (a szolnoki Tisza-töltés csuszamlása miatt) feleségem a mai nap első negyedórájában érkezett haza Budapestről, hol négy hetet jó egészségben töltött. Puskát, kardot hozott minden gyereknek. Ivánka kijelentette, hogy nagymamát mindig elviszi a csatába, mert ő egymaga nem tudja felhúzni a puska sárkányát. – Tegnap kaptam, s ma elolvastam Paulovics Istvántól Reviczky Gyula életrajzát.26 Ha az élő R. képe oly teljesen állt volna előttünk, mint a halotté! De a kapott részletek részrehajlókká tettek majdnem mindnyájunkat – s nem az ő javára. – Ma du. temettük az öreg Szenkirályinét. Koporsójára szép számú gyermekei és unokái borultak. Meghalt tegnap az öreg Nagy Lajos unit. koll. tanár is. Honvéd volt az öreg, négy évtizednél tovább tanár, közben verselgetett. Legnagyobb dicsőségének azt tartotta, hogy a Mátyás-szobor felállítását ő indítványozta. Ezt a királynak is megmondta 1902-ben. Tanári Körünket az első években szorgalmasan látogatta, s velem mindig nagyon szíves volt. Ny. b.! – H. C. Lodge, az Amer. Egyes. Áll. szenátora, hozzám intézett levelében (május 5.) örömét fejezte kik, hogy Dudley Mann-nak a magyar ügyekről szóló 1849. évi jelentéseit a történetírók számára hivatalosan kiadathatta, s hogy Roosevelt volt elnököt nálunk olyan szívesen fogadták. 27 máj. 21. Pivány Jenő, mint Philadephiából írt levelében mondja, némi idő óta azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a magyar–amerikai vonatkozások történetét egy angol kötetben megírja.28 Igen bátorítja az én „sugallatom”, hogy azt a gondolatot, mellyel én is foglalkoztam, ő valósítsa meg, s valóban „nagylelkűnek” találja ajánlatomat, hogy annak idején rendelkezésére bocsátom sok év óta gyűjtött adataimat. Azt hiszi, megjön annak az ideje, hogy ezt igénybe vegye. Jövőre, ha Magyarországba jöhet, fel fog keresni stb. máj. 23. Befejeztem előadásaimat 1) A francia forrad. történeté ből és 2) A középkor főbb csatáiból. Ebben a tanévben előadtam: I. félév: 1. A XIX. század tört. 1815-től 38 órában 261 hallgatónak 2. Gyakorlatok a középkor történetéből 26 ’’ 22 ’’ II. félév: 3. A francia forrad. tört . 43 ’’ 191 ’’ 4. A középkor főbb csatái 29 9 ’’ 24 ’’ 5. Gyakorl. a középkor tört.-ből 22 ’’ 24 ’’ Összesen: 138 ’’ 522 ’’ Így rendes tanárságom 33 éve alatt 11 533 órát tartottam s a kolozsvári egyetemen 18 év alatt 5422 hallgatóm volt. Egykori tanítványom, gr. Bánffy Miklós, a képviselő-választásra szavazatomat kérte. Megmondtam neki, hogy a múltkor ugyan Wesselényi Ferencre szavaztam, s ha pártonkívülinek lépett volna fel, mint függetlenségire, most is reá szavaznék, de Justh programjával diszgusztált; Bánffyra szavazok tehát, kit alkotmánypárti hagyományai 26 Paulovics István: Reviczky Gyula. Bp., 1910. 239 p. 27 Theodore Roosevelt európai körút keretében 1910 áprilisában járt Magyarországon. 28 Pivány, Eugène: Hungarian–American historical connections from Pre-Columbian times to the end of the American civil war. Bp., 1927. 64 p. 29 SZTE KK RKT MS 359 Márki Sándor: Középkori csaták. Autograf. 145 f.