Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1909
223 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1909 jokra akadnak; s Fejérpatakyra, Hampelre, Krennerre nézve fölvetik a múzeumi és az egyet. tanári állásra nézve az összeférhetetlenséget. szept. 10. Szabó Lászlóék egy Adria-kutató társulatot és bizottságot akarván alakítni, engemet is belépésre szólítottak. szept. 11. Bálint Gábor és felesége meglátogattak – Nagyváradról. Még mindig ott laknak, s Gábor visszavonta e félévre hirdetett előadását is. Szabadságot kért, s azután nyugalomba akar vonulni. Gyönge szélütése következtében nehézkesen beszél s nagyon kedvetlen és gyönge. szept. 12. Farkas Lajos, egyházközségünk főgondnoka, Majláth püspök nevében is megkérdezett, nem vállalnám-e el az Erdélyi Róm. Kat. Státus igazgatótanácsának tiszt. titkárságát (jegyzőségét), amely Szamosi kollégánk elhunytával megüresedett. Szükségük volna az igazgatótanácsban egy pedagógusra, de most nincs üresedésben tanácsosi hely. Kijelentettem, hogy ez utóbbit elfogadnám, amazt nagyon lekötöttnek tartom. – Tegnap este és ma ültük Mariska lányom neve napját a Bercsényi úti kertben. A mellékelt ábrán mosolygó három virágszál tolmácsolta jókívánságainkat, melyek vajha valósulnának! szept. 14. Ebéden Hirschler pápai prelátus-plébánosnál, vagy inkább gr. Majláth Gusztáv püspöknél Kenéz és Rigler tanártársaimmal. A püspök nagyon egyszerű, kedves ember, s úgy látszik, részletekben akarja megösmerni a helybeli kat. választmány tagjait.