Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)

1909

202 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1909 főbb helyiségeket, különösen a nagyszerű olvasótermet. „Most már érthető – mondta Erdélyi Pali, az igazgató –, miért nem futottam az egyetemi katedra után.” – „De azt most sem értem, miért futottál előle.” Ő a meghívást értette, én a pályázatra gondoltam. jan. 12. A Társadalomban viszonoztuk elnökünknek, Kolosváry Sándornak vacsoráját (melyen különben nem vehettem részt). 1⁄2 10-kor már lejöttem, de el is estem a Ma­jális utcában, amelyet a sok tobogánozás síkossá tett. jan. 13. Egész nap borogattam tegnap megütött jobb kezemet, s így csak olvashattam, nem írhattam. Egyéb baj azonban nincs. jan. 14. Táviratban üdvözöltem Jani öcsémet és Terényi Ágnest, kik ma 25 esztendeje keltek egybe. Két fiuk van: Barna és Pali s egy leányuk, Lily. Éljenek! jan. 16. Palkovics alt[á]b[or]nagy 6 oldalas levélben írja, hogy a múlt évben lévén a Theresianum Katonai Akadémiából kilépett 80 hadnagynak 50 éves jubiláris összejö­vetele, mint volt tanárukat, őt is meghítták. Még 24-en éltek s 14-en jöttek el; köztük 5 táborszernagy (pl. Bolfras, a király főhadsegéde, az egyetlen lényeges), 3 altábornagy. Maga Palkovics még most is turistáskodik, lovagol stb. jan. 17. Vacsorán mind a négyen Szentkirályiéknál – éjfél utánig. jan. 18. Lacika ma négyéves. Ennek örömére kétannyi saját gyártmányú mesét mon­dottam a gyerekeknek. Egyik kedvesebb fiúcska a másiknál. Az Isten éltesse és tegye boldogokká őket! jan. 23. Édesapám elhunytának 17. évfordulója. Legyen áldott emléke! jan. 27. Sub auspiciis regis avattuk doktorokká Hory, hegymegi Kiss, Buza joghallgató­kat. A király nevében Molnár Viktor államtitkár jelent meg. Díszmagyarban feszeng­tünk a szokatlanul nagy (és tartós) hidegben. Részt vettem az egyetemi tanácsnak Molnár tiszteletére adott ebédjén. Kedélyesen, de nagyon komoly dolgokról folyt a beszélgetés. jan. 28. Gr. Bánffy Miklós mondja, hogy Martinovicsról akar színdarabot írni, s adato­kat kért. Említi, hogy Sigrayéknál megvannak Sigray Pál kiadatlan levelei. jan. 29. Tegnapelőtt meghalt Nagy Sándor barátom, aradi tornatanár, országos hírű tor­nász. 9 esztendeig aradi tanártársam; tegnap meghalt Simay Gergely 86 éves korá­ban, aki részt vett 1848-ban itt az erdélyi unio, ’49-ben Debrecenben a függetlenség kimondásakor [sic!]; ma Nagyváradon meghalt Rácz Mihály poéta, kinek lapjában, a Nagyváradban, ezelőtt 38–39 esztendővel elég sokat firkálgattam. Három egyszerre! Nyugodjanak békében!

Next

/
Oldalképek
Tartalom