Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)

1908

191 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1908 a társaságban. Feketére eljött Puts Frigyes nyug. őrnagy is, akivel Lugoson együtt hadnagyoskodtam. Feleségem kissé rosszul lett, de jelentéktelenül. Mégis örültünk, mikor hazaérkeztünk Écskára. Écska, aug. 27. Nónayék voltak kedves gazdáink vendégei. Écska, aug. 28. Gössllel ketten egy kis kirándulást tettünk a Tisza torkolatához. Rudolfsgnadon meglátogattuk Ferch jegyzőt. Ennek a községnek 27 000 kat. holdas határát a Tisza ta­valy elöntötte, 250 házát összedűtötte. Az idén 18–20 métermázsa búza teremvén hol­danként, minden adósságukat kifizették, s a takarékpénztárba is szép összeget tettek be. A község 42 éve jobbadán écskaiakból alakult. – A Tisza töltésen a Tisza-tanyáig kocsiztunk és Szalánkeménnél, a Tisza torkolatával szemben pompás majálist csap­tunk, a szép tájképben gyönyörködve. Majd a rekkenő hőségben a töltésen virágokat szedtünk az asszonyoknak, s elkocsiztunk a titeli hajóhídig. Gyalog mentünk át Titelbe s a Kálvária-hegynek a felsíkra, honnan a Tisza, Béga, Duna látszik. A vendéglőben csupa magyar szót hallottunk. Du. 1⁄2 4-kor hazaindultunk, s 5-kor már otthon vol­tunk. Écska, aug. 29. Ivánkánk ma két esztendős. Étkes, erős fiúcska: Isten éltesse! A napot Becskereken Heideckeréknél töltöttük: általános tegeződés. Sokat gyönyörködtünk a három fiú szép zenéjében. Megnéztük Dungyerszky szőnyeggyárát. Kerestem Czirbusz Gézát, de nem lévén otthon, Kovács Endre piaristával barátkoztam. Écska, aug. 30. Misét hallgattunk a plébániai templomban. Az egyik szárnyoltár nincs felszen­telve, mert nem akceptálják a fölötte levő oltárképet, mely Edelspacher Viktóriát, Thurn-Taxis Egon h[erce]gnét mint Szent Viktóriát ábrázolja. Viktóriának elfogadják, de szentnek nem. – Délután még egy jó sétát tettünk Gézával a határban. Arad, aug. 31. Nagybecskerekre behajtva elbúcsúztunk kedves házigazdáinktól, Gössléktől, kik oly kellemes hetet biztosítottak nekünk, s Kikindán át, hol a piszkos vasúti vendéglőtől megundorodtunk, átmentünk Temesvárra. Ott Számek Gyuri piarista igazgató várt és szállásolt el bennünket. Együtt jártuk be a várost, főképp az ő tervei szerint most épü­lő kegyesr. pompás gimnáziumban gyönyörködvén. Feleségem kedvéért meglátogat­tuk szegény Krcsmarikékat is. – Számekkel együtt vacsoráltunk és sokáig elbeszélget­tünk a vasúti vendéglőben, s éjfélkor, egyórai késéssel érkeztünk Aradra, hol Hegedűs Laciékhoz szálltunk. Laci holnap jön haza Münchenből, hova Sanyit technikusnak vitte. Arad, szept. 1. A nap nagy részét otthon töltöttem, csupán Krenner Miklóssal s a kávéházi asz­taltársasággal töltvén egy kis időt. Este Laci is megjött. Kolozsvár, szept. 2. Aradon találkoztam tanártársaim egy részével, elbeszélgettem Ábrai Lajos­sal s Hegedűsék kedves társaságától elbúcsúzva, hazaindultunk. Csabától Gyuláig Técsynével jöttünk. Sarkadnál újabb szomorú emlék fogadott bennünket. Még Écskán, kerülő úton érkezett hozzánk a távirat, hogy Imre bátyám özvegye, Bozóky Nelli aug. 30-án elhunyt, s másnap temetik. Erre a temetésre nem jöhettünk el, s most részvéttel

Next

/
Oldalképek
Tartalom