Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
Az utolsó szép évtized
12 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. ismertetést írt, s a kötet gondolatmenetét és tényanyagát bemutató szövegbe illesztette be elismerő és kritikus megjegyzéseit. Pozitívan szólt a Thaly–Márki folytonosságról, többször utalt a Márki által megjelenített nagy információmennyiségre. Hangsúlyosan és dicsérően beszélt a második kötetbe foglalt részletes gazdaság- és művelődéstörténeti fejezetekről. Ugyancsak elismerően interpretálta a hadszervezést tárgyaló részeket és kiemelte, hogy Márki munkája a Rákóczi-emigrációról nagyon sok nóvumot hozott. Kritikai megjegyzésekkel leginkább a diplomáciatörténeti fejezeteket illette Gombos Albin. Finoman fogalmazott, arról beszélve, hogy Thaly munkássága nyomán oly közel került hozzánk a kuruc kor, hogy a történész néha úgy érzi, elevenbe kell vágnia. „Így aztán – folytatja Gombos – ezúttal is tisztázatlanul marad az a kérdés, hogy a dicsőséges emlékű fejedelem mennyiben cselekszik tervszerűen, s mennyiben viteti magát a diplomácia csalóka reménye által [...].”19 Nagyon finoman megfogalmazott kritikai megjegyzés, ám Szekfű Gyula könyve, A száműzött Rákóczi felé mutat. A Rákóczi-monográfia megjelenése után két évvel a Magyar Tudományos Akadémia Márki Sándort rendes tagjává választotta. A hozzá közel álló Karácsonyi János már 1908-ban ajánlotta rendes tagnak, de ekkor az osztályban lefolyt szavazáson egy voks hiányzott a sikerhez.20 Négy évvel később Karácsonyi János mellett Csánki Dezső és Fejérpataky László is ajánlotta rendes tagságra. Ezt a jelölést már mind az osztályban, mind az Akadémia közgyűlési szavazásán siker koronázta. Márki az osztályban 49 igent, a 40 rendes tagtól pedig 36 igent kapott, azaz magas szavazati aránnyal választották meg.21 Éppen húsz évvel levelező taggá választása után jutott el a magyar tudományos hierarchia legmagasabb szintjére. Az Akadémia rendes tagsága történészeknél szokatlanul széles ismertséggel és presztízzsel párosult. Aztán történt valami, ami Márki Sándor tekintélyének nem ártott különösebben, de a történész szakmában nagyon fontos és sokak által értett jelentéssel bírt. Három évvel azután, hogy megjelent Márki Rákóczi-monográfiájának utolsó kötete, a fiatal történésznemzedék egyik legígéretesebb tagja, Szekfű Gyula jelentkezett új Rákóczi-könyvvel. A száműzött Rákóczi című monográfiát a fejedelem francia és török emigrációban töltött utolsó húsz évének szentelte. Szekfű az előszóban úgy fogalmazott, Rákóczi emigrációjának utolsó két évtizede két szempontból érdemel új, részletesebb megvilágítást: „Az egyik emberileg is érdekes lélektani problémát foglal magában: miféle hatással lehetett a száműzetés és állandó kísérői: egyedüllét, erkölcsi és politikai elszigeteltség, anyagi bizonytalanság, a hazájától távol idegenben bolyongó fejedelemre. A másik inkább egyetemes történeti vonatkozású: a száműzött politikai törekvéseinek az akkori európai diplomáciai mozgalmak közé való beállítása.”22 Mivel Szekfű könyvének közvetlen historiográfiai előzménye Márki háromkötetes monográfiája volt, a bevezetőben utalt erre a munkára: „Hálával kell megemlékeznem a Rákóczitörténetben közvetlen elődömről, Márki Sándorról, aki nagyméretű Rákóczi-életrajzában az emigrációbeli éveknek végtelen szétszórt anyagát óriási szorgalommal gyűjtötte egybe, s ezzel a későbbi kutatók munkáját lényegesen megkönnyítette. Amennyiben az adatok részleteiben és a tények megítélésénél felfogásától el kellett térnem, indítóokaimat, bizonyítékaimat a munka végén közölt jegyzetekben foglaltam össze.” 23 19 Uo. 547. p. 20 MSN, 3. köt. 1908. máj. 5. 21 MSN, 3. köt. 1912. ápr. 30. és 1912. máj. 2. 22 Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi . Bp., 1913. VII. p. 23 Uo. VIII. p.
