Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1906
119 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1906 áldomást, mert nem csak az ő családi életükben, hanem (a Wekerle–Kossuth–Andrássy–Apponyi- minisztériummal) az alkotmányban is új élet kezdődik. Ma délben Márki Jenő volt nálunk. ápr. 11. Bonts Döme, aradi (egyik) közjegyző, élete 80. évében tegnap elhunyt. Apósomnak jó barátja, nekünk násznagyunk s valaha országgy. képviselő volt. Ny. b.! ápr. 12. Mariska és Alfréd két kis unokánkkal és két cseléddel ma este hatheti tartózkodásra Aradról ide érkeztek. Sanyika, aki éppen ma harmadféléves, mindjárt a vasútról leszálltakor azzal a kérdéssel fogadott, hol a ló, amelyikkel megyünk és mit csinál Bumi? (A kanári.) Ő is, Lacika is szépek, egészségesek s otthon még sokáig nem tudtuk, de nem is igen akartuk ágyba dugni őket. Mariska is jó színben van „a körülményekhez képest”. Alfrédnak sincs most baja, de tartania kell tőle, hogy reumája visszatér. ápr. 15–16. A húsvéti ünnepek kedvesen teltek el. Unokáim bizalma bennem összpontosul, mert tudják, hogy kész játszótársat kapnak bennem. Alfréd félti is tőlem a nevelési rendszere eredményeit, én azonban nem aggodalma jogosságát, hanem – a sok hajladozásban – derekamat, oldalamat érzem. Feleségem, aki 10–14-ig elővigyázatból feküdt (Szabó Dénes is meglátogatta), most már szintén játszadozhatik velük. Első nap Móricz Ida és Pethő Sándor, másodnap Szentkirályiék voltak a vendégeink. Fölkeresett Désről Lukinich is (ki a magyar történelemből magántanár szeretne lenni) s Erdélyi Lajos (kit a bizottság többsége, úgy látjuk, Szilasi utódjának szánt a magyar nyelvészeti tanszéken), de ez utóbbi nem talált itthon. Első nap Marcival és Alfréddel a Békásban, másodnap Postaberek felé tettem szép sétát. ápr. 17. Ebéden – az unokák kivételével – Szentkirályiéknál. ápr. 19. Édes jó anyám elhunytának harmincadik évfordulója. Legyen áldott szent emléke! ápr. 21. Délben Jenő, este a Szentkirályi család volt vendégünk. Lechner kollégám figyelmeztetett, hogy a többi három tag a sorrendben levők (Moldován, Szádeczky) mellőzésével legszívesebben rám szavaznának mint rektorra. Kifejtettem, hogy kifogásuk nem lehet, elsősorban Moldován ellen, akit magyarságáért az ifjúság valaha fáklyászenével tisztelt meg, s akinek a román kérdésben írt öt röpirata15 valóban hazafias tett volt. – Tegnap este Révai Mór megkérdezte (személyesen), nem írnám-e meg mintegy 80 íven Kossuth Lajos életrajzát, mert szégyen, hogy még nincs méltó életrajza. Valami ezer, jobbadán ismeretlen képpel illusztrálná. Azt mondtam, hogy elvben nincs kifogásom ellene, nagyon is belevág munkásságom körébe, de tudnom kell, megnyílik-e előttem Kossuthnak a múzeumban levő levéltára s beéri-e vele, hogy 1908-ban fogva munkához, azt leghamarabb 1910-ben fejezzem be? Úgy veszem észre, gyorsabb munkát szeretne, bár kijelentette, hogy az ily gyors munkára kínálkozó elemeket, zsur-15 Moldován Gergely: Politikai szédelgés . Kolozsvár, 1893. 66 p.