Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1903
Márki Sándor naplói II. 1903 415 vonul; s talán hiában ügyekeztem meggyőzni. Estére hazajöttünk. NB. a délutánt Spilka Tóni is velünk töltötte. aug. 18. Krenner Miklós, most már a dévai reáliskola rendes tanára és vőlegény, beszéli, hogy Téglás Gábort kétségtelenül nyugalmazzák, mert a kezelése alatt álló internátusbán nagy rendetlenségek, sőt visszaélések nyomára jöttek. Pedig éppen most küldte meg az intézet bőséges leírását. aug. 21. Most már, úgy látszik, elmúlt gyomorhurutom, mely már három hét alatt, a folytonos nagy hőségben, sokat zaklatott. Kisebb mértékben családom többi tagja is keresztülment rajta s mások is panaszkodnak. aug. 22. Spilka Tóni telegrafált, hogy nem jöhet be, mint ígérte, mert Zsigát betették a középpontba valami szertár-felügyelőnek s most le akar mondani; körülötte kell tehát lennie, hogy lecsillapítsa. aug. 23. Számek György temesvári gimn. kegyesr. igazgató átrándult hozzánk; kedélyesen elbeszélgettünk, megebédeltünk, mikor megmutatták Márki Imre öcsémnek azt a táviratát, hogy édesatyja, az én édes Imre bátyám a legváratlanabbul meghalt s holnap temetik. Ennél váratlanabb csapás aligha érhetett; 56 éves volt, erős, vidám, egészséges. Számek s a többiek rajta voltak, hogy természetes halálán kívül egyébre ne gondoljak és Számek éjszakára is itt maradt; de én, Berti bukása után oly gyorsan történvén e haláleset, bizonyos kínzó gondolatoktól csakugyan nem tudtam szabadulni. aug. 24. Egész éjjel nem aludtam. Reggel 5-kor már elindultam Imre temetésére s 8-kor érkeztem meg Sarkadra. Itt tudtam meg, hogy Imre már szombaton, 22-én du. 4 óra tájban meghalt éspedig annak következtében, hogy Spitzer sarkadi orvos pár nappal előbb ínygyulladása dacára fájós fogát kihúzta. Vagy az eszköz volt tisztátalan vagy valami belső ok járult hozzá, de vérmérgezés állott be, mely rövid szenvedés után éppen úgy megölte őt, mint annak idején szegény Zay Jani bátyánkat. Szegény Imre már enyészetnek indult s így 9 órakor Kresznerics sarkadi plébános beszentelvén őt, örökre elbúcsúztunk tőle és lezárattuk a koporsót. Szegény özvegye elég hős lelkűén viselkedett; gazdasszonykodott, mint máskor, bár az érkező rokonok és más résztvevők gyakran megríkatták. Veje, a derék Kovács Albert veszi magához őt és a szép kis Nellit, elhelyezi Andort is; Jenő már házas (most láttam először a feleségét, Thanhoffer Annát), Imre pedig államtud. doktor, hát majdcsak megélnek valahogy. A testvérek közül rajtam kívül Berti és Mariska jött el a temetésre és Gábor öcsénk özvegye, Lotti, a fiával, Gyurival, ki Imrének keresztfia volt. Az urad. tisztek testületileg jelentek meg s az öregebbek könnyezve emlegették, hogy íme, véget ért az a száz esztendő, amikor egymás után családunk négy tagja volt a sarkadi főtiszt, s hogy az uradalomban egy Márki sem szolgál többé. Legjobban Berti bátyám zokogott, aki ennek a száz esztendőnek, úgyszólván élőhalottja, habár (ahogy Böhm urad. titkár mondja) maga a grófi család is derék, becsületes embernek, de szolgálatra képtelenül feledékenynek tartja. Du. 'A 5-kor kezdődött a temetés. A tömérdek koszorú közt volt az enyém is. A kisváros minden lakosa részt vett a gyászszertartáson, mert mindenki igazán szerette jó szíve, igazságossága és valódi gazdai tehetsége miatt.
