Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1902

Márki Sándor naplói II. 1902 387 Hatvanból már képes levelezőlapokat küldött. Isten vezérelje őket! Nekem sok vidám percet szereztek. nov. 19. Délben egy órát töltött nálam az öreg Kuun Géza gróf, szokott jó kedélyével. Elbeszélte többi közt, hogy mikor a Kék-barlangban járt, a többinek példájára ő is lefeküdt a csolnak aljára, hogy oda ne vágja a fejét. A felkelés azonban vaskos termete következtében csak bajosan sikerült. „Sok makarónit evett életében az úr” - szólt vergődése közben a csolnakos siheder. Az öregúr most is említette, hogy gyűjteményeit az Erdélyi Múzeumra hagyja; s decemberre erősen hívott M[aros]németibe. - Du. ő elnökölt a székely történetírási alap gyűlésén. Szádeczky egyéb munka híján Apor Péter munkáit mutatta be, melynek kész két kötetét dec. 9-[én] az Akadémiának is prezentálja. Igazán mást beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. De megígérte, hogy mához egy esztendőre már bemutatja a székely történet egy részét s azt megbíráltatni kéri, mihez ellenzésem után is ragaszkodott. Az öreg Kőváry, ki szemmel láthatólag hanyatlik, Kozma Ferencnek adta át a pénztárt, melyben az alapnak 13093 k. 36 fillérje van; a Székely oklevéltárból még 142 teljes példánnyal rendelkezünk. - Kuun Géza holnap megy haza. nov. 20. Dr. Krenner ma valahára letette tanárvizsgálatát, a történelemből kitűnően. Kenessey Béla férfiasnak találja Majláth püspöknek a rk. státusgyűlésen közelebb mondott beszédét. Szereti az erős meggyőződésű embereket. Ferencz József unitárius püspöknek is azt mondta a múltkor, hogy ő Szervét Mihályt mint Kálvin ma is megégetné. „De akkor Arbueznek is meg kell engedned az inkvizíciót” - jegyeztem meg reá. Mégiscsak jobb lesz kevésbé tüzeskedni - ami úgysem illik az ő szelíd kedélyéhez. nov. 21. Heppes Kálmán táblai tanácselnöktől hallom, hogy mikor a Memorandum­­pör idején Kolozsvár egy kis gyönge ostromállapotba jutott s Hild altábornagy lett a térparancsnok, a tüntetések második napjának estéjén Hild maga elé hívatta Ratiut, Coroianut és Lukaciut s kijelentette, hogy ha a becsődített 6000 oláhból holnap csak egyet is lát a városban, mind a hármukat főbe löveti a főtéren. „De kegyelmes uram...” - kezdené Coroianu. „Szót se!” - riadt reá az altábornagy; kardjára csapott bal kezével s a jobbal az ajtóra mutatott. - Másnap nem volt Kolozsvárt sem oláh, sem tüntetés. nov. 22. Feleségem az esti vonattal szerencsésen hazaérkezett Aradról, honnan Tóniék­­hoz és Zsigáékhoz is kirándult s Lujzával is találkozott. Mariskáék most már rendben vannak a nagyobb lakással s nagyon boldogok. Legyenek is! nov. 23129. Meghalt Balogh Laci újszalontai képviselő, Berti és Imre bátyáim jó barátja; azután az öreg Barkó Ferencné, kivel Szentkirályiéknál gyakran találkoztunk egy időben s Mandák Dezső bp.-i egyet, quastor, kit még váradi diákkoromból ismertem. Nyugodjanak békében! nov. 30. Haller Károly hívására a városházán értekezlet volt a Szent György prágai (a Kolozsvári testvérektől 1373-ból származó) szobra ércbe öntésére. Haller lett az

Next

/
Oldalképek
Tartalom