Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1902

Márki Sándor naplói II. 1902 355 legmagasabb látogatásával szerencséltetné. Jobbágyi hódolattal és gyermeki szere­tettel, legalázatosabban kérjük fel erre Felségedet. Egyúttal engedje meg Felséges Uram, hogy Kolozsvár nevében a város föliratát és az ez alkalomra készült díszművet annak szerzője hódolatteljesen átnyújthassa.« Őfelsége a beszédre a következő választ adta: »Dicső elődöm, Mátyás király kolozsvári szobrának leleplezésénél, hacsak idő­beosztásom és a körülmények megengedik, igen szívesen megfogok jelenni. - Azon esetre azonban, hogyha ez lehetetlen lenne, Házam egyik tagját fogom képviseletemmel megbízni. - A leleplezési ünnepély időpontjának megállapítását egészen Önökre bízom és a nagy királyról írt díszművet szívélyes köszönettel elfogadom.« Beszéde befejeztével a király Hegedűs elé lépett s nagy érdeklődéssel323 kér­dezősködött a Mátyás-szoborról, mire Hegedűs Sándor elmondta, hogy a Fadrusz műve szeptemberre teljesen elkészül s az eddigi késedelmet a talapzat anyagának megválasztása okozta.- Miből készül a szobor? - kérdé Őfelsége.- Bronzból van öntve, Felséges Uram. - felelt Hegedűs.- Fadrusz pozsonyi szobra márványból van. Remélem, ez is igen szép lesz.33b Feilitzsch bárót, ki Őfelsége előtt a múlt héten volt kihallgatáson, a király nem mutattatta be magának, jelezvén, hogy ismeri.34c Feilitzsch bárótól azt kérdezte a Felség:- Ön mint képviselő működik közre a Mátyás-szobor ügyében?- Igen, mint Kolozsvár II. kerületének képviselője. Szvacsina polgármestertől azt kérdezte: hogy fejlődik-e a város. A polgármester jelentette, hogy szépen épül és halad, s a Mátyás király tér rendezése is befejeztetett.- Ennek igen örvendek - szólt Őfelsége. Bizonyosan igen szépen sikerült a rendezés. És az egyetem épül-e?- Már teljesen elkészült az egyetem központi épülete is, s a klinikák is. Az egyetem ünnepélyes fölavatását szintén az őszre határozták el. Márki Sándor dr.-tól azt kérdezte, hogy ő-e az emlékmű szerzője.- Nem, Felséges Uram - felelt Márki -, én csak szerkesztettem negyven magyar szerző közreműködésével.- Bizonyosan igen érdekes, becses munka. Köszönöm. Azután Nagy Lajos esperestől kérdezte meg, hogy részt vett-e a szobor létesítése munkájában.- Húsz évvel ezelőtt én tettem meg az indítványt arra, hogy a szobor fölállíttas­­sék, s ennek köszönhetem azt a szerencsét, hogy most Felséged előtt megjelentem. Esterházy László dr. főjegyzőtől azt kérdezte a király, hogy tagja-e a szobor­­bizottságnak.- Nem vagyok, Felséges uram - felelt Esterházy -, mint a város főjegyzőjét ért az a szerencse, hogy megjelenhettem.- Ily fiatalon már főjegyző? - kérdezte a király. - És mióta szolgál?- Tizenhét éve állok a város szolgálatában, Felség. Fekete-Nagy Béla tanácsostól azt kérdezte, hogy szintén városi tisztviselő-e? 32a mosolyogva [Márki kiegészítése.] 33b „Szebb lesz a pozsonyinál” -felelte H[egedüs], [Márki kiegészítése.] 34c Senkit sem mutattak be! [Márki kiegészítése.]

Next

/
Oldalképek
Tartalom