Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1901

Márki Sándor naplói II. 1901 317 óhajtottuk legjobban, hogy még egyszer boldognak lássuk. Ő ezt a boldogságot fiában keresi, ki főképp virgoncságával emlékeztet apjára. szept. 12. Kari ülésünkön kisült, hogy a miniszter meghagyta ugyan a régi vármegyeházáról azonnal való kiköltözésünket, de még 1-2 hétig nem tud elhelyezni az egyetem új középponti épületében. Előadásainkat tehát nem kezdhetjük a rendes időben. - Ezen ülés után részt vettem a Szabadelvű Párt gyűlésében, mely Hegedűs Sándort és b. Feilitzsch Artúrt, eddigi képviselőinket jelölte képviselőkül. Feilitzsch azonnal megtartotta formás programbeszédét. - De. Lottiékkal jártam-keltem a városban s a Fellegvárból lejövet az Erzsébet úti sorházban sokat mulattam a kis Gyurin, aki nem egészen ismerte Gambrinus erejét. No, de csak beszédesebb lett kissé, más baj nem történt. szept. 13. Lotti és Gyuri a déli gyorsvonattal hazautaztak, Lotti egészen elérzékenyült. Feleségem írja, hogy csak 23-án jöhet haza; Marci még egy hétig marad. Csak jönnének már: üres a ház! Délutánom jobbadán a héjjasfalvi honvédügyben40 Szabó Samu honvédegyl. elnökkel s az Ereklyemúzeum választmányában való tanácskozással telt el; de sikerült az ellentéteket eloszlatni Szabó és Kuszkó István, a két jóakaratú dilettáns közt. Különben tegnap és ma nem dolgozhattam. Szilágy vármegye megajándékozott a vármegye monográfiájának I. kötetével, melyet dr. Petri Mór szépen állított egybe. Az előszóban nekem is köszönetét mond.41 szept. 14. Egy napon haltak meg, egy napon kerültek sírba Pulszky Guszti és Atzél Péter; s a politikai pályán mint egymás versenytársai indultak meg. Heppes Miklós táblai tanácselnök beszélte ma, hogy Aradnak Párizsban növekedett ifjú polgármesterét, Atzél Pétert Eötvös a maga utódjává szánta, s amint képviselő lett, közoktatásügyi referensül akarta szerepeltetni. Atzél nagyszabású beszédre készült; mikor belekezdett, Pulszky Guszti, ki maga vágyott a referensségre, az előtte való padba ült s onnan nézett reá folytonosan, a legbosszantóbb közbeszólásokkal zavarva őt. Sokáig nem ért célt, de Atzél egyszer csakugyan elakadt s le kellett ülnie. Roppant kétségbeesett, s Eötvös és más jóakarói alig tudták lebeszélni, hogy azonnal le ne mondjon, előadásokra azonban többé nem vállalkozott. De megakadt Pulszky eredeti iránya is. Concha azzal dicséri búcsúztató beszédében, hogy túlment a francia és angol pozitivizmus szűk keretein s a pozitivizmust éppen az ő éleslátása, a történelem aktualitásai iránt való érzéke s eszményi ösztöne kezdte magasabbra emelni, de csak kezdte, s a tudomány embereire ebben van az ő életének rejtélye.42 Kettejük példája mutatja, hány félbemaradt igaz tehetsége van hazánknak. szept. 15. Leányomnak neve napjára csak így, a távolból kívánhatok nagyon boldog életet. Édesanyjával Székesfehérvárról holnap vagy holnapután megy át Budapestre Juliska nénémhez. - Du. a Mátyás-szoborbizottság Hegedűs miniszter elnöklete 40 Utalás a Zeyk Domokos és honvédtársai hősi halálát megörökítő obeliszk leleplezésére, amire 1901. okt. 20-án került sor. A héjasfalvi honvédemlék. Budapesti Hírlap, 21. évf. 1901. okt. 21. 290. sz. 2. p. 41 Petri Mór: Előszó. In: Uő: Szilágy vármegye monographiája. I. köt. Bp., 1901. 11. p. 42 Concha Győző r. t. beszéde Pulszky Ágost 1. t. ravatalánál. Akadémiai Értesítő, 12. köt. 1901. okt. 15. 10. fűz. 499-500. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom