Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1900

Márki Sándor naplói II. 1900 279 Becs, aug. 12. Jól kipihenvén magunkat, ismét fölmentünk a Hradzsinba s megnéztük a királyi vár Ulászló-féle reneszánsz termeit, Martinitz és Slavata kidobatásának helyét, a német és a spanyol dísztermet. Korán ebédeltünk, de a remélt időben a családomat el nem ragadó városból nem mehettünk el, mert a Staatsbahn és Staatsbahn- Gesellschaft pályaházait összetévesztettem, s kötött Marschroutéval utazván, csak az utóbbira szóló jegyet használhattam. így legalább láthattam a kolíni csatatér emlékoszlopát (ahonnan Nagy Frigyes nézte a csatát), a Morva-Svájc kedves tájképeit (amelyek közül Marci a Kálnoky- és a Boskowitz-várat le is vette), s láttuk még a Kazinczy és Pellico Silvio által megszentelt Spielberget s magát Brünnt is; azon túl azonban bealkonyult, meg is szaporodtunk a kocsiszakaszban, s így jólesett, hogy este 10-kor a bécsi Ungar. Kronéban ismét elfoglalhattuk múltkori két szobánkat. Becs, aug. 13. Bécsben egész napra szabadságot adtam családomnak, hogy járja a boltokat; magam is céltalanul kalandoztam, hétfő lévén, s így a múzeumokra nem számíthatván. Délben ebédnél véletlenül találkoztam Spitkóékkal; s így a délután javát és az estét velük töltöttük. Júlia és Marci különösen örültek Lujzának. Horpács, aug. 14. Lujzáék a Tátrába mentek, mi pedig Esztergom előtt, hol a holnapi 900-as ünnepre érkező uraknak és búcsúsoknak egész seregével találkoztunk, 1 órakor Vácra, s ott megebédelvén, 5 órakor Horpácsra érkeztünk Dedinszky Mari néni látogatására. Megöregedve, de jó egészségben találtuk. Meglátogattam Nagy Ivánnét is, ki ezentúl ismét állandóan itt akar lakni. Az öreg Szontagh luth. egyházgyűlésen van, gondolom B[alassa]gyarmaton. Horpács, aug. 15. Nagy Ivánné kívánságára megnéztem a könyvtárt, melytől - felelőssége érzetében - már szívesen szabadulna, a gyarmati múzeum azonban, vagy inkább az állása ingadozása miatt más egyébbel nem törődő Török főispán, nem siet átvenni; ami nagyon jellemző, nemcsak azért, mert tűz esetében itt ez a könyvtár menthetetlen, hanem azért is, mert Iván bátyám végrendeletében nincs szó a könyvtárról, s azt az özvegy csak az ő intencióit ismerve szánta a múzeumnak. Meglátogattuk Iván bátyám sírját is, mely fölé - a múzeum ajánlatát el nem fogadva - az özvegy állít síremléket, s fölkerestük rokonaink, különösen Dedinszky Mili néni sírját is. Horpácson minden az enyészeté; a templom is be van zárva, mert összedőlni készül. Kolozsvár, aug. 16. Feleségem, leányom tegnap este emléktárgyakat, ékszereket kaptak Mari nénitől - Mariska Nagy Ivánnétól is -, és mi borongós időben mondtunk nekik búcsút. 11-kor már Budapesten voltunk. Én csupán Juliska nénémet látogattam meg új lakásán (T. Mészáros utca 14.) és családomat pár napra nála hagyván, én magam a 2 órai gyorsvonattal hazaindultam, s 10-kor haza is értem. Tutyi várt. Itthon mindent rendben találtam. aug. 17. Én is világítottam abból az alkalomból, hogy a király holnap lesz 70 éves. Isten éltesse!

Next

/
Oldalképek
Tartalom