Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1900
268 Márki Sándor naplói II. 1900 máj. 23. Lánczy ismét erősen verbuvál a párizsi nemzetk. tört. kongresszusra; A magyar jakobinusok c. felolvasásom francia fordítására De Gerando Antonina önként és szeretetre méltó készséggel vállalkozott. máj. 24. Feleségem, lányom szerencsésen hazaérkezett M[aros]vásárhelyről, magukkal hozván Kozma Erzsit is; mindjárt eljött Veress Zoltán mint vőlegény, Tutyi és Reinbold; s most már egy hétig előreláthatólag több vendégünk lesz. máj. 26. A világtörténelmi doktorátusok dolgában egy kissé összekülönböztem Szádeczkyvel, aki magyar vonatkozásokban akkor is második akar lenni, mikor a doktorátus főtárgya a világtörténelem, melynél a 2 fő bíráló szabály szerint mégiscsak a két világhistorikus. - Gombos Albin Miklósi Ilona drámai hősnőt jegyezte el. Historikusra nézve elég stílszerű vállalkozás. - Tegnap Kossuth Ferenc kért, küldeném el az Irataim VIII. kötete számára11 az apja által hozzám írt levelet. Figyelmeztettem, hogy azok szavak voltak s kijegyeztem számára naplóm 1048-9. lapjának elbeszélését.12 máj. 27. Családommal, Veress Zoltánnal és jegyesével, Kozma Erzsivel, Tutyival, Müllerrel, Reinbolddal, Veress Elemérrel az egész napot elmajálisoztuk a Costa cél Maréban. Este az egész frekvencia nálunk vacsoráit. máj. 28. Borovszky megküldte a népvándorlás történetét, mely Marczali Világtörténetének IV. kötete gyanánt jelent meg.13 Most van alkotásainak delelő pontján. - Ma fejeztem be egyetemi előadásaimat. Ez évben előadtam A középkor főbb csatáit 13 órában 16, Porosz- és Franciaország XVIII. sz.-beli történetét (a forradalomig) 39 órában 44, Európa államait a középkor közepén 15 órában 26, A francia forradalom történetét (Thermidor 9-ig) 53 órában 143, összesen 4 kollégiumot 120 órában 229 hallgatónak. Ez egyetemen 8 év alatt tehát összesen 1440 hallgatóm és rendes tanárságom 23 éve alatt 10119 órám volt. máj. 29. Részt vettem az egyetem záróünnepén. - Ma hallom hírét Szondy Imre kisperegi ev. ref. pap és Varjassy József régi aradi ismerősöm elhunytának. Körülbelül egyidősek, 74-75 évesek voltak. Nyugodjanak békében! máj. 31. Bartos József erősen megbírálván gimn. földrajzom második kötetét,14 azt a miniszter 1935-1900. ein. sz. a. május 26-án kelt rendeletével csak a kijelölt javítások megtétele után hajlandó engedélyezni. Ma tehát ezzel vesződtem. - Tegnap az Érd. írod. Társulatban Kuun Géza gr. elnöklete alatt Csengeri Jánost választottuk titkárrá. 11 Kossuth Lajos iratai. 8. köt. Sajtó alá rend. Kossuth Ferenc. Bp., 1900. VI, 539 p. 12 L.: MSN, 1. köt. 1889. júl. 5. 525-527. p. 13 Borovszky Samu: A népvándorlás kora. Bp., 1900. XVI, 692 p., 96 térk. (Nagy képes világtörténet; 4.) 14 Bartos József: Bírálat. Hivatalos Közlöny, 8. évf. 1900. aug. 25. 17. sz. 391-394. p.