Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1900

266 Márki Sándor naplói II. 1900 s lányom, hogy pár hetet töltsön otthon. Hozza Isten vissza őket jó egészségben, boldogan! Azon tanítványaim nevében, kik tíz esztendővel ezelőtt a VII. kér. budapesti gimnáziumban az első érettségi vizsgálatot tették, Schwarz Gyula mérnök meghív a május elseji találkozóra. Ha feleségem nem jön, s Lánczy sem lesz otthon, bajosan mehetek. ápr. 25. Mariska írja, hogy baj nélkül érkeztek meg. ápr. 26. A kávéházba menet, oly nyugodtan szólított meg Szemák Pista, mintha csak a Váci utcán sétálna. Világot látni jött. Meglátogatott Beregi Oszkár tanítványom is, aki most mint (23 évvel) a Nemz. Színház tagja, két shakespeare-i darabban és Schiller Ármány és szerelem-ében mutatkozik be. ápr. 27. Délben Szemák, Richter és Tutyi, este Posta és Tutyi voltak vendégeink, magam lévén háziúr, gazdasszony egy személyben. Sámi Laci kir. ügyészt ide kir. táblai bíróvá nevezték ki. Dékánná a jövő évre Csengerit választottuk. máj. 12. Az elmúlt harmadfél hétről csak annyit jegyzek föl, hogy május 1-jén beléptünk a civilizált városok közé, amennyiben ezentúl a budapesti lapokat megjelenésük napján du. 'A 5-kor már olvashatjuk; 2-án feleségem jó egészségben, de az új rossz vasúti csatlakozás következtében eltörődve érkezett haza; csak már mindhárman együtt lehetnénk! 5-én, eljegyzésünk XXII. évfordulóján átmentünk Kozma Gyuláékhoz Marosvásárhelyre. Rendkívül szívesen láttak. Pazarul élveztük kertjüket, melyben a gyümölcsfák teljes virágukban állanak és balzsamos illatukkal szinte elkábítják az embert. Az öreggel elpusztítottunk néhány száz csigát, s du. jó sétát tettünk a városban. Meglátogattam Petelei Pistát, ki elcsodálkozott, közös diákkorunknak mennyi apró eseményére emlékezem, mutatta műtárgyait, kéziratait, melyek - ahogy mondja - oly nehezen születnek, de ennél is jobban bántja, hogy felesége most is beteg, gyermekük nincs, és nincs kire hagynia szép vagyonát. Úgy hiszi, legjobb volna úgy intézkednie, hogy temetése napján a tűzoltók felügyelete mellett elégessék egész házát a benne levő műtárgyakkal együtt. Vígabb témákra fordítottam a beszédet, s vagy 2 órahosszat pótoltuk a mulasztásokat. 6-án reggel Kozmával meglátogattam a ref. koll. könyvtárt, hol Bedőházy igazgató s öreg barátom, Koncz József kalauzoltak; maguk is szeretnének valami modern embert, aki az ott levő irodalmi kincseket kezelni tudná. Teljesen elszomorító a Teleki-könyvtár helyzete. 400 frt-os könyvtárnoka, Nemes József, ki jó bankhivatalnok lehet, de a könyvtár szellőztetésén és takaríttatásán kívül egyébhez aligha ért; inkább Koncz kalauzolt bennünket. Ma is garmadában hever az 1800 táján kinyomatott katalógus 3 kötete; azóta bibliográfiai tekintetben jóformán semmi sem történt. Bekukkantottunk a Teleki-levéltárba is, mely maga is egész kincstár. Mi lett volna ebből a kettőből, ha a Teleki-család évi 1500 frt-[ért] csakugyan élükre állítja Gergely Samut! Az öreg alapító kancellár bizonyosan más utódokra számított, nem szatócsokra. - A Hints-had, mely bennünket ki nem állhat, kíváncsiságból mégis eljött Kozmáékhoz, de mi nem kerestük fel őket; Szentmarjay c. kúriai bírót és törvényszéki elnököt is csak hivatalában kerestem, ebédjéről már tegnapi látogatása alkalmával lemondván. Igen kedves göregáborkodás után este 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom