Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1896
Márki Sándor naplói II. 1896 145 nem olyan nagyon jó, hogy a házbért is 150 frt-tal, tehát 900 frt-ra akarják emelni. No, de enyhítő körülmény, hogy a minisztérium 31701. sz. a. középisk. tanári (15 éves) szolgálatom után csakugyan megadta az első egyetemi quinquenniumot (300 frt), úgyhogy fizetésem most már 2800 frt és 400 frt lakáspénz. Szükség van rá, mert idei nyaralásom is 1000 frt-ba került. aug. 12. Jura Péter egy szép máramarosi, Bölöny Józsi pedig, öccse - Sándor hagyatékából - egy értékes perzsaszőnyeget küldött ajándékba. Feleségem egész nap rendezgetéssel, én pedig a felhalmozódott levelekre való válaszolással voltam elfoglalva. - Az estét Török Imre dr.-éknál töltöttük. - Mariska írt, hogy nincs semmi baja; Bursicsékkal a Balaton vidékére készül. aug. 13. Kikocsiztunk de. Szamosfalvára, hogy részvételünket fejezzük ki Bállá Ilonkának atyja halála alkalmából. Oly könnyű a halál! Nagy Mihály, a kari szolga beszéli, hogy Kanitz júl. 12-[én] délben egy kereskedésben látván Martin rektort, távoztakor szánakozva mondta a kereskedőnek, hogy a rektornak csak napjai vannak. Pedig neki akkor már csak órái voltak. Du. 4 órakor hirtelen meghalt. - Az este meglátogattuk Moldovánékat, s a megsoványodott, de ismét élénk Finályt; vacsorán pedig Kozmáéknál voltunk, kik tegnapelőtt este a vasútra is kijöttek fogadásunkra. aug. 14. De. üdvözöltem Ferenczi Zoltánt, kit a minisztérium végre csakugyan kinevezett egyet, könyvtárunk igazgatójává. Estefelé meglátogattuk villájában Vajda Gyulát, kinél nagyobb társaság volt együtt és Szádeczkyéket, kik éppen aznap érkeztek haza. aug. 15. Az ünnepet26 csendesen töltöttük. Mariska írt; nincs semmi baja. aug. 16. Kozmáékkal kirándultunk Sztánára, hol Pisztóryéknál igen kedélyesen töltöttük az egész napot. Délelőtt elsétáltunk Körösfő felé a Vérfű-Részegre, honnan tavaly egy ideig a király is nézte a hadgyakorlatokat. Délután Éjszaky Károly bátyánkkal, kinek itt szintén szép nyaralója van, a völgyben sétálgattunk. Délután átjött villájából Mikó kúriai bíró is, Kolozsvárról pedig még Haller Károlyék csatlakoztak a társasághoz, mely azután este a colonisták „zajos éljenzése” közt tért haza Kolozsvárra. aug. 17. Thallóczy Szádeczky útján mint „lázadász”-nak, megint küldött Dózsa korából való okiratokat. Este Pista fiával Szádeczkyné is bejött hozzánk a király születésnapján rendezett kivilágítás megtekintésére. Éppen elhaladt előttünk a katonabanda, midőn a nyomában masírozó tömeg közé egy elszabadult vasúti teherkocsi rohant és szemünk láttára agyonnyomott két szegény embert. 26 Nagyboldogasszony (Mária mennybemenetelének) napja.