Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1896

Márki Sándor naplói II. 1896 141 lanul meghalt. Az idén együtt lettünk volna dékánok. - Nemrégiben még nagy örömmel s apróra megmutogatta növénytani intézetének új ideiglenes helyiségét s a tanév vége felé a külföldön is újabb utat tett, hogy a végleges növénytani intézet javára értékesítse tapasztalatait. Séta közben nagyon szeretett beszélgetni, s ha sokan ilyenkor unalmasnak találták is, tényleg sohasem volt tartalmatlan a társalgása; a történelmet pedig különben is szerette. Egyetemünk, melyen a növénytan tanítószékét a szó szoros értelmében megalapította, kétségtelenül oszlopos emberét veszítette el benne. Nyugodjék békében! Özvegyének táviratilag fejeztem ki részvételemet. júl. 15. Gergely Samu Párizsból írja, hogy a Nemz. Levéltárban sok adatot talált Apafi korára, elsősorban Teleki Mihályra, de nem olyanokat, amik a családnak tetszhetnének, s amik alkalmasok volnának Teleki Mihály uram rehabilitálására. - Zirzen Janka utóda a polg. tanítónőképezdénél csakugyan Lázár Gyuláné, Kasztner Tanka lett. Kolozsvár tehát elveszíti e kedves, jó asszonyt. júl. 16. Márki Irén húgom meghitt Kovács Alberttel aug. 20-[án] Sarkadon kötendő házasságához engem násznagyul, feleségemet nyoszolyóasszonyul. Szívesen elfogad­tuk, mert szeretjük ezt a kedves, dolgos húgunkat, ki Budapesten pár hónapot nálunk is töltött. júl. 17. Elkészült leányisk. világtörténelmem ötödik kiadása. (8r. 188 és IV lap.)22 Utolsó ívét ma javítottam. júl. 18. Kolozsvárt kiütött a Török-háború. Mint az érdekelt felek leveléből látom, Szá­­deczkyék és Törökék egy kirándulás miatt ismét összeorroltak. júl. 19. Két székely atyafi is útba ejtette fürdőnket, székelyudvarhelyi szőtteseket árulgatva. Ma tizedszer voltam a Janinán, délután pedig a Wüntschkapelléhez (Maria Terzische) rándultunk ki, de visszafelé kissé megáztunk. júl. 20. Strossmayer csak aug. 19-éig marad - mint minden évben. A király szüle­tésnapján mindig jelen van, de Sz. István napja elől következetesen megszökik. Most nincs udvara az öregnek tábornokokból, de mindig van kísérete. Gyermekekkel is el­eljátszik és sétáit egész könnyedén teszi meg. júl. 21. Mivel derekam - egyrészt talán a sok séta miatt - egyre fáj, dr. Gámán Béla holnaptól fogva a szokott hidegfürdő és ledörzsölés helyett mintegy pihenésképpen nekem is túri szentelt vizet, ti. 3 acélfürdőt rendelt. júl. 22. Feleségem, Mariska (ki megint kitűnő bizonyítványt kapott, ezúttal a praeparandia III. osztályáról) és Sarolta este szintén részt vettek, de csak mint nézők, a majdnem mindennap rendezett táncmulatságon, s jól mulattak a bokázó zsidókon. 22 Márki Sándor: Világtörténelem. Felsőbb és polgári leányiskolák számára az 1887. évi tanterv alapján. Bp., 1897. 188, IV p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom