Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1896
136 Márki Sándor naplói II. 1896 díszbotjait. Szász Domokos püspök vacsorát adott Leövey tiszteletére; villájában az estét jól töltöttük s valának nagy áldomások. máj. 30. Kuncz panaszolja, hogy leányát, Ilonát, kit Fekete Gyula alig hat hete vett el, ura hazaküldte, s tőle mint idegbetegtől, válni akar. (L. ápr. 14., 1492. 1.) Szegény Kunczot is elég sok csapás éri anélkül, hogy rászolgált volna. máj. 31. Az egyetem ezredéves díszgyűlésen Szádeczky hatásos emlékbeszédet tartott,15 Széchy ódáját16 azonban tönkresilányította a szavaló kispap. Az ünnepet követő társas ebéden tegeződni kezdtünk Apáthy Pistával, ki múltkori beszédem óta ma harmadszor gratulált - s új filozófusunkkal, Böhm Károllyal. jún. 1. Jani öcsém értesít, hogy Zay Mari nagynéném után reám 1463 frt 30 kr örökség esik, amit fölvehetek. (Fölvettem jún. 8.) jún. 3. Az estét Szádeczkyékkel, Törökékkel, Hámmal és Russellel Meltzléknél töltöttük; még millenáris zsebkendőket is kaptunk. jún. 4. Szádeczky ma kuglizást rendezett közös tanítványaink egy részével a Hercegovinában; vendége voltam én is - és nyertem egy bajuszkefét. Vacsorán nagy társasággal Fekete Gábor táblai elnöknél voltunk; lányaimnak volt özön gavallérjuk. Feleségem születésnapjáról csak „mi” tudtunk. jún. 5. Igaz, ami igaz: ma egész nap kornyadoztam. jún. 6. Tegnapelőtt végre megtörtént Irén húgomnak Kovács Alberttel, most már a Gömörmegyei Gazd. Egyesület titkárával, való eljegyzése. A lakodalom aug. 20- [án] lesz. Adjon Isten nekik igaz boldogságot! - Megérkezett a dékánságban való megerősíttetésem. jún. 7. Ebéden a piaristáknál, estig a sétatéri népünnepen; este Kozmáék nálunk vacsoráltak. Az Adriánál (II. sorozat, 48117. sz. kötvénnyel) tűz ellen 8000 frt-ra biztosíttattam ingóságaimat. jún. 8. A nemzet nagy ünnepét17 itthon töltöttük. Két ablakom is volt ugyan Budapesten s mint afféle historikusnak, talán illett volna is fölmennem, de már mégis csak itthon néztük meg a világítást. Mindamellett „Sursum corda!” jún. 9. Ma meg, szintén Budapesten, Romy Béla meghívására, Budapesten azokkal kellett volna lennem, kikkel 21 év előtt együtt voltam18 a Tud.- és Műegyet. Olvasókör választmányában. Valljon összejöttek-e? A kopasz kománál ittam egészségökre. 15 Szádeczky Lajos: Emlékezzünk régiekről. Ünnepi beszéd a kolozsvári Ferencz-József tudományegyetem millennáris díszgyűlésén 1896. május 31-én. Erdélyi Múzeum^ 13. köt. 1896. 7. fűz. 293-315. p. 16 Széchy Károly: Ezer év. Erdélyi Múzeum, 13. köt. 1896. 7. fűz. 316-321. p. 17 Június 8. a millenniumi ünnepségsorozat kiemelkedő napja volt. A több helyszínen zajló, sokszereplős rendezvénysorozat keretében tartotta meg a még teljesen be sem fejezett új országházban első - dísz -ülését az országgyűlés. A díszülésen az uralkodó is jelen volt. 18 Vö.: MSN, 1. köt. 1875. júl. 5. 85. p., 1885. jún. 25. 366. p.