Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

1895

Márki Sándor naplói II. 1895 121 története34 és Czigler Nácitól a Műveltségtörténet.35 Ferenczi Zoltántól a kolozsvári színészet történetét Szádeczkyvel tett bírálatunkra 21-én elfogadta az ez ügyben kiküldött bizottság. A Dorothea Egyesület részéről De Gerando Ant[onina] fölkért bálelnöknek, de nem fogadhattam el. Volt tanítványa, leányom, a praeparandiából is kitűnő bizonyítványt hozott haza. dec. 24. Megnézvén a két komáék karácsonyfáját, csak este 7 órakor jutottunk hozzá, hogy itthon is meggyújtsuk a karácsonyfa gyertyáit. Mert Mariska már Isten jóvoltából 16 Vá esztendős ugyan, de azért örülni sem tudna az ajándéknak, ha elmaradna a „termőág”. Sok mindenfélét kapott; vagy 8 abroszt, 1 cipőt, 1 kalapot, 2 pár kesztyűt, 2 tucat zsebkendőt, egy shandlt (ezek a hasznosak); egy társasjátékot, levélpapírt, Vargától a Magyarok történetét díszkötésben, Szádeczkyéktől parfumeös kocsit, Szentkirályiéktól japáni ékszertartót s több kisebb tárgyat; Juliska kapott 12 teáscsészét, illatszert, és levélpapírt (tőlem); Marcitól shandlt (kézimunka); Krecsmáry k[is]a[sszony]tól 8 kézimunkát; a kopasz komától L. da Vinci Úrvacsoraját, Szádeczkytől bolondságokat (különösen az 5 udvarló szoborcsoportozatát), virágot stb. Én kaptam feleségemtől egy nagy munkájú faliszőnyeget és levélpapírt, Marcitól papucsot (kézimunka), meg színes plajbászokat, a komáéktól apróságokat. Mi is küldtünk a keresztgyerekeknek játékokat stb., úgyhogy a karácsonyfa összevissza belekerült vagy 150 frt-ba, míg mi gyerekkorunkban beértük egy 10 kr-os bicskával is. Ma a cselédeknek is csinos ajándékokkal kell kirukkolni. Hanem azért adva, kapva jólesik az ilyes ajándék, mert figyelem jele. dec. 25. Ünnep első napján ebédre és vacsorára Szádeczkyék voltak vendégeink valamennyi gyerekkel. A szobából ki sem mozdultam. dec. 26. Ma viszont délben, este mi ültük meg a Szádeczkyék házatáját, több más vendéggel együtt. (Törökék, Moldovánék.) dec. 29. Szamosi mondja, hogy a miniszter megint nem találta teljesíthetőnek a tanárképzőben az egyet, történelem 2. tanítószékének fölállítását, pedig ő elnöki fölterjesztésében külön is hangoztatta, hogy a másik két historikussal (Szádeczky, Schilling) voltaképp csak én ismerem gyakorlatból a középiskolát. Nem baj, no. dec. 30. Dr. Petri Mór Szilágy m. tanfelügyelő tanácsokat kért tőlem Szilágy megye történetének megírására. Mint afféle poéta, műkedvelő ezen a téren. Panaszkodott, hogy Bölöny, ki 10-15 év előtt ingyen vállalkozott e munkára, a megye részéről sértve érezvén magát, nemcsak visszalépett a munkától, hanem a gyűjtött anyagot sem akarja átengedni. Volna is jó dolga, ha tenné! - Mangold panaszkodik, hogy nov. 30-[án] hanyatt esvén, fejét megütötte, minek következtében huzamosabb ideig gyöngélkedett. dec. 31. Dr. Wayand Géza, kit mint a VII. kér. gimnázium s a Zirzen-intézet hitoktatóját tanultam becsülni, a Magyarország híre szerént tegnap hirtelen elhunyt. Leányomat 34 Varga Ottó: Magyarország története. Bp., 1895. 864 p. 35 Czigler Ignác: Művelődéstörténet, különös tekintettel a képzőművészetek fejlődésére. Bp., 1896. VI, 199 p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom