Héjja Julianna Erika: Város, uradalom, vár. Tanulmányok Gyula 15-18. századi történetéből (Gyula, 2017)
Dusnoki-Draskovich József: A gyulai vár 1566. évi török ostroma és a főbb elbeszélő források az ostromról, valamint Kerecsényi László személyéről
Dusnoki-Draskovich József f A gyulai vár 1566. évi török ostroma 113 még igen sokan, akik az ostrom során vagy a kivonuláskor estek el, illetve elfogták őket. Kovacsóczy szerint az ostromlottak részéről, akik jól ismerték a törökök csalárdságát és mesterkedéseit, a legnagyobb fokú őrültség volt, hogy hittek az ellenség hamis esküjének. Ez és más hibák is a vezértől eredtek mindenki szilárd meggyőződése szerint. Istvánffy Miklós (1538-1615) nemcsak humanista műveltségű történetíró, hanem jeles katona is volt. 1490-től indulva dolgozta fel az ország történetét 1606-ig, és az 1550-es évektől már saját tapasztalataira, valamint első kézből származó forrásokra is támaszkodhatott. Magyar története 1622-ben jelent meg először.113 A Gyula ostromát előadó rész most már egy modern és egy 17. századi fordításban is elérhető.114 Mint említettük, Istvánffy elsősorban For- gách emlékiratát igyekezett jobban kidolgozni, bővíteni. A legjobb ötletet is onnan vette. Istvánffy ugyanis abból indul ki, hogy Gyulának kitűnő vitézei voltak, akiknek az emlékét érdemes megörökíteni.115 Kerecsényin (és öccsén, Mátyáson) kívül 17 vitéz, főként tisztek nevét gyűjtötte össze, illetve számol be tetteikről, küzdelmükről, megsebesülésükről, halálukról vagy megmenekülésükről. (Ennél több vitéz neve csak Eger és Szigetvár híres ostrománál szerepel.) Ily módon izgalmasan cselekményesíteni tudta az ostrom történetét. Olcsárovics Demeter, a termetes rác lovaskapitány, ez az igen kiváló vitéz („vir praestantissimus”) mintegy Kerecsényi ellenképe: a katonák, különösen a rácok, nagyon tisztelték, s mint atyjukat szerették, mivel sokakat bőkezűen kiváltott a török rabságából, másokat pedig lovak, fegyverek, pénz és ruházat ajándékozásával segített. Egyedül Kerecsényi nem tett semmi jót, nem viselkedett vezérhez méltó módon. Már szigetvári várkapitányként is félt. (Öccséről, Mátyásról sem ír és Melith is kimarad a tisztek felsorolásából, mert ő tárgyalt a török féllel.) Tehát Gyula védelme jóformán vezér nélküli heroikus küzdelem volt. Két roham (nagyrészt nyilván fiktív) leírása élénkíti a történetet. Egy humanista történetírótól nem is várhatjuk, hogy tíz vagy még több rohamról adjon leírást. Istvánffy értékelése szerint Kerecsényi nem vitézség vagy jeles tettek révén jutott tisztségekhez és kapitányságokhoz, hanem azért, mert Zrínyi gróf és Tahy Ferenc (báró, királyi lovászmester, Zrínyi sógora) folyton ajánlották Ferdinánd császár előtt. Hozzátehetjük ehhez, hogy Zrínyi mellett különösen az ország nagy tekintélyű nádora, Nádas113 Bartoniek, i. m. II. 339-388. 114 Istvánffy, 1962. i. m. 320-321., 328-333. és Istvánffy, 2003. i. m. 396-397., 402-407. Vö. még: Nicolai Isthuanfii, i. m. 288., 290-292. 115 Már az 1565. évi csatározásoknál Szatmár alatt Kisarnál kitüntette magát Kerecsényi ötszáz lovasával. A török által megtámadott németek segítségére ment „Kerecsényi az ő gyulai vitézivel, kiknek vitézségek s tudós hadakozások felől mindenek sokat alítnak vala” - írja Istvánffy. (Istvánffy, 2003. i. m. 385.) Az ostromkor szerinte kétezer magyar és hatszáz német védte Gyulát. (Istvánffy, 2003. i. m. 397.)
