Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)

Források, kútfők, töredékek - Nagy Mihály Zoltán: Az államvédelem célkeresztjében

„Muref: Igen, mondta ő is, hogy szeretnél valamit mondani nekem.

Teológus: Excellenciás uram, örülnék, ha most nem kellene letennem a vizsgáimat, mert idegileg teljesen ki vagyok készülve, lelkileg pedig teljesen képtelennek érzem magam a vizsgázáshoz. Főleg dogmatikából nem tudok most vizsgázni, legalábbis így érzem.

„Muref: Miért érzed ennyire rosszul magad?

Teológus: Nem tudom, hogy a spirituális említette-e excellenciás uramnak?

„Muref: Igen, mondta, hogy van valami, ami nyugtalanít téged.

Teológus: Igen. Október vége fele hazamentem, hogy tisztázzam a helyzetemet a katonaságnál, de elküldték Kolozsvárra az irataimat és nem tudtam semmit sem intézni. Ellenben mind sétáltattak ott egyik szobából a másikba, nézték az iratokat és még ki tudja miket. Csodálkoztam, hogy miért küldözgetnek egyik helyről a másikra, és nem találtam magyarázatot a helyzetre. Este, úgy 10 óra körül keresztanyámnál voltam - édesanyámnak testvére, egy utcában lakunk. 10 órakor mentem haza, két fiatal férfi várt az utcában. Ahogy kiléptem a kapun, mondták, hogy engem keresnek, mert egy katonai kérdés kapcsán mégiscsak találtak valamit, amit nekem el kell mondaniuk, s menjek velük a katonai parancsnokságra. Mondtam, hogy az irataim Kolozsváron vannak, mivel abban az időben küldték el azokat az egyetemre. Elindultam és velük mentem. Aztán láttam, hogy nem a katonai parancsnokság fele tartanak, hanem a Csernátoni utcába, a Szekuritátéra.

„Muref: És te vacsora előtt voltál a parancsnokságon?

Teológus: Igen, vacsora előtt voltam ott. Közben azt mondták: Jöjjön csak nyugodtan, mert a katonai kérdéseket most nálunk is meg lehet oldani. Nem tudtam, hogy ők kicsodák, de sejtettem, hogy kik lehetnek. Időközben megérkeztünk és bevittek egy irodába, egy főnök szobájába. Itt tudtam meg, hogy elfogtak. Az első kérdésük az volt, hogy miért mentem a Teológiára, miért nem tetszik nekem a tanári hivatás, miért nem akartam befejezni az egyetemet, miért hagytam ott, és miért jöttem a Teológiára. És megkérdezték, hogy tudom-e, hogy munkás származásom van, s hogy édesanyám mennyit szenvedett és mennyit dolgozott értünk, hogy nevelhessen és taníttathasson minket, s hogy nekem miért kellett a teológiára mennem. Nem gondolnám-e meg magam, mert még most is ott lehet hagyni. S nem gondolom-e, hogy a nővéreimnek és a sógoraimnak kellemetlenségük származhat ebből. Hogy én tudom, hogy ők mennyire aggódnak. Gondolkozzak a dolgon és jöjjek, amíg nem késő. Aztán magyaráztak valami bonyolult dolgokat, és arra a következtetésre jutottak - persze egy másfél órás beszélgetés után -, hogy legyek az ők emberük. Ajánlottak egy összeget, amit megkapok tőlük, ha az ők emberük leszek. És hagyjak csapot-papot - ezekkel a szavakkal fejezte ki magát -, és nyugodt családi életet tudok élni, stb. Használták tehát a saját módszereiket. Én természetesen eddig a pillanatig egy szót sem szóltam, erre pedig azt válaszoltam, hogy nem szegődök el egy ilyen aljas gazember munkára. Erre kaptam egy hatalmas pofont s a továbbiakban is mind ütöttek. Egyikük, az ujján gyűrűvel, olyan erősen megütött, hogy három fogam megmozdult. Elszédültem és nekiestem a falnak. Rögtön leültettek egy padra, aztán megint kezdték magyarázni, de most már csúnyán. Rettenetes szavakkal lehordták a papságot, aztán meg átvittek egy másik szobába, onnan megint visszavittek és a falhoz állítottak.

„Muref: Hányán voltak bent?

57