Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)

Források, kútfők, töredékek - Tilcsik György: Egy ismeretlen leírás a Mezőhegyesi Cs. kir. Ménesről az 1820-as évek elejéről

fogatot és 7000 embert foglalkoztat, akik évente 10 000 mérő28 kenyérgabonát és zabot vetnek, valamint 200 000-300 000 mázsa29 szénát termesztenek. Az igaerő a legújabb kívánság szerint 850 igásökörre emelkedik, amelyeket 216 négyes fogatba osztanak be. 1821 májusában lezajlott látogatásom alkalmával 650 igásökör állt rendelkezésre. Itt a földeket legelőkre, rétekre, szán­tóföldekre és bérbe adott földekre osztják. Az elsők a legelők, ezeket követik a rétek, amelyeket azokkal felcserélik, és ez idő szerint szántással feljavítják. A rétek itt mesterségesen bevetett vagy természetes módon feljavított vagy még tökéletesítésre váró földek. A szántóföldeket három nyomásban művelik. Az első a tavaszi nyomás, a második az őszi, és a harmadikat tisztán ugarnak hagyják. A régi, elöregedett, begyepesedett földeket részben ősszel, részben tavasszal szántónak feltörik, és azokat, miután 6 éven át eke alatt voltak, ismét úgynevezett parlagon (rétnek) hagyják. A szükséges igásökröket évente vásárolják, mivel itt nincs szarvasmarha-tenyésztés. A munkásszemélyzet napi alkalmazásáról és beosztásáról, továbbá az igavonó- és kézierőről a gazdasági osztály az egész évben naponta írásos beszámolót készít a ménesparancsnok­nak. A kinyomtatott, a napi munkára és elosztásra vonatkozó utasítások alapján ugyancsak naponta pontosan kitöltött, sok rovatot tartalmazó beszámoló-táblázatot a jószágigazgató mindenkor átvizsgálja és láttamozza. Abból a legnagyobb és legpontosabb előírástól kezdve a legapróbb részletig minden kitűnik. [így] minden személy, minden munkás és minden egyes igásállat alkalmazásáról naponta számot lehet adni és áttekintést lehet kapni. E terje­delmes beszámoló-táblázatot itt kinyomtatják, ami felesleges, ám az intézmény egészében, miként minden részében, csodálatra méltó rend uralkodik. A mezőhegyesi törzs lakó- és gazdasági épületei Mezőhegyesen Lakóépületek 1. sz. Ebben van elszállásolva a parancsnok úr, a pap, egy tiszt és az adjutáns. A házi és helyi kápolna is ebben van, továbbá a magas rangú vendégek számára fenntartott szállások. 2. és 3. sz. Ezekben az épületekben a fedeztetési-, valamint részben a ménes osztály személyi állománya, az emberkórház és néhány tisztviselő kapott helyet. 4. sz. Amelyikben tisztek, az építési és tábori bizottmány irodája, és az egyéb számviteli személyzet kapott helyet. 5. sz. Egy nagy betérőkocsma. Épületek 6. sz. Egy nagy, fedett téli lóiskola. 7. sz. Egy főraktár, amelyben egyenruhákat, fegyvereket és szerszámokat őriznek. 8. sz. Elemi iskola. 9. sz. Kertészlakás. 10. sz. Amelyikben minden, a méntelephez szükséges mesterember és műhelyeik kaptak helyet. 11. sz. Egy őrház a gyalogos biztonsági őrség számára. 28 Száraz űrmérték. 1 pozsonyi mérő = 62,08 liter. Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmér­tékek 1874-ig. Bp„ 1991. (a továbbiakban Bogdán, 1991.) 44-45., 343-344., 611. p. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, 4. Levéltártan és történeti forrástudományok, 7.) 29 Súlymérték. 1 bécsi mázsa = 56,00 kg. 1 bécsi mázsa = 100 bécsi font. Bogdán, 1991.49., 443-444., 455., 623., 624. p. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom